Huszár áll az út mentén

Mogyoródon egy naív szobor emlékezik 1848-ra

[szorenyi.p] publikálva: 2011-04-24 18:44:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Ha valaki keresztül autózik Mogyoródon, és nem a sztrádát használja, akkor a Fóti út végén egy kissé meghökkentő szobrot láthat az út mentén. Egy huszárét. Hatalmas mű, már ami a méretét illeti. Talpazaton áll és büszkén tekint előre, a szemközti házakra.


Hát olyan ez, mint egy felnagyított kerti törpe - mondta egy mogyoródi nő, aki bejárta már a fél világot. Szerinte a 2010-ben felállított huszár művészi értéke alig különbözik az említett kertőrző giccsekétől. Mások természetesen éppen az ellenkezőjét gondolják. A helyi Mogyoród Sándor Huszár és TLH Egyesület minden bizonnyal büszke a szoborra. Sajnos az egyesületről az interneten kevés található. Az biztos, hogy rendszeresen szerveznek huszár bálokat és ez a szobor is egy budapesti kiállítás része lehetett.

Mindenesetre Mogyoród honlapján nem említik, mint a település egyik látványosságát. Méltán előbbre való a Szent Lászlóra történő emlékezések. Erről így írnak: a szent királyt ábrázolja a Somlyó-hegyi kilátó kápolnájában a Sebestyén Zoltán fafaragó művész által készített faszobor, míg a község egyik terén bronzba öntött alakja található.

A huszár tehát vigyázza a falut. Mindazonáltal, ha valaki ellátogat a legközelebbi Forma 1-es versenyre, akkor ezért az alkotásért érdemes betérni a községbe. Megcsodálni vagy szörnyülködni - ízlés dolga. Reméljük, hogy Világszámnak az utóbbi jutott.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Szüleiből él az Y generáció
Egymillió forintot szeretnének a számlájukra
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Hova terveznek nyaralást most a magyarok?
Óvatosak vagyunk, de már nagyon kimozdulnánk
RECIKLI
Egyre többen vesznek online lakást
Csak a virtuális térben járják körbe

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--