Hulladékból építkeznek a méhek

Bőségesen termelünk építőanyagot

[V.J.] publikálva: 2014-07-05 07:30:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A hulladék nemcsak öltöztet, de a méhek számára kiváló építőanyag is lehet. A rovarok ráadásul szelektíven gyűjtenek, különösen kedvelik a műanyagzacskókat.


Kanadai kutatók felfedezték, hogy a rózsaméhek közeli rokona, a Megachile rotundata egy műanyagzacskóból épített ivadékbölcsőt. A bölcső anyagának közel egynegyedét a fényes polietilén darabkák tették ki, vagyis a méh ennyivel kevesebb levelet használt fel erre a célra.

A nyomok arra utaltak, hogy a rovarok rágószervükkel másképp rágták a műanyagot, mint a leveleket, ami azt jelenti, hogy nem véletlenül használták ezt az anyagot. Scott és Moore tanulmányából az is kiderül, hogy a környéken bőven volt felhasználható levél. Mindkét esetben ép és egészséges rovarok fejlődtek a lárvákból, sőt a kutatók úgy találták, hogy a műanyaggal bélelt bölcsők meggátolják a paraziták terjedését. Közös tanulmányuk az Ecosphere szakfolyóiratban jelent meg.

A háztartási szemétbe kerülő műanyag javarésze eredetileg csomagolás volt, egy átlag kanadai pedig naponta fél kiló csomagolást dob el.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Újranősült Gio, a tigris
Ő az egyetlen hím példány hazánkban
PÉNZTÁRCA
Több hitelt is adna az OTP Bank
Nő az agrár- és kisvállalkozási hitelezés
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Az etanolban a jövő
Brazília elárasztja cukornáddal az országot

Itt jártunk: Bali

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

2. Három évig bujkált Budapesten az ír pedofil

Gyermekpornót találtak a számítógépén

3. Me too - Weinstein peren kívül megegyezett

47 millió dollárjába fáj

4. Jönnek az e-babák

Tíz év múlva már minden második újszülött ilyen lesz

5. Vád alatt a pedofil milliárdos börtönőrei

Bill Clinton női ruhában

6. Minden, ami vagina

Új múzeum nyílt Londonban

7. Ő a legszexibb pasi az idén

Legalábbis a People magazin szerint

8. Napóleon-szakértő volt, szeretőt gyilkolt

Egy fiatal lány testrészei voltak a hátizsákjában

9. Újabb erőszakolási vád Polanski ellen

Az eset állítólag 44 évvel ezelőtt történt

10. Beosztottal randizott a nagyfőnök, kirúgták

A hatalmas üzleti siker sem védte meg

Műsoraink
2020.01.31. 18:35 Világszám - Inforádió
Svájc I.
2020.02.01. 10:05 Világszám - Inforádió
Svájc II.
2020.02.02. 10:35 Világszám - Inforádió
Svájc I. ism.
Közösség
Nap lánya

Camila Cabello

Szófelhő / Archív
--