Hofi Géza és az iphone

Megnyitották az Örkény Kertet a Madách téren

[szorenyi.p] publikálva: 2011-09-05 08:24:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Milyen volt a budapesti Madách tér 120. 90 és 60 évvel ezelőtt. Ezt mutatja be az a kiállítás, amely Örkény István Színház előcsarnokában nyílt. A rendezvényen Hofi Géza is örök emléket kapott a teátrumban. Elkészült az az alkalmazás is, amelyik Erzsébetvárost okostelefonon mutatja be.


Megörökítettek Hofi Gáza lábnyomát az Örkény Színházban. Hollywoodi mintára a teátrum előcsarnokában, gránitba öntve látható a két balláb. A színház igazgatója erről azt mondat Hofi Géza tudja, hogy a bohóc egyrészt gyerek - megőrzi, kíváncsiságát, nyitottságát incselkedő hajlamát -, másrészt pedig, amit ér, amit lát, abból viccet csinál.  Bár volnának sokan ilyen bohócok - vélte Mácsai Pál az avatáson, amelyen a város polgármestere, Vattamány Zsolt is részt vett.



Hofi Géza idén lenne 75 éves.



Erzsébetváros ezzel és egy korabeli fotókból álló kiállítással nyitotta meg az Örkény Kertet. A tájékoztatón bemutatták azt az okostelefonokra, főleg iphone-ra készült alkalmazást, amely bemutatja Erzsébetvárost. A készítők szerint a kerület így elfér az ember zsebében. Egy biztos, a városrész összes fontos intézményének telefonszáma, ügyfélfogadási ideje megtalálható. Fotókon mutatják be a kerület nevezetességeit legyen szó művészetről, épületről vagy vásárlási lehetőségről. Mindezt interaktív térkép segíti, azaz azonnal megnézhető, hogy mi hol található és oda miképpen lehet eljutni.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Okostelefonnal okosan bankolhat

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Letenyei platán az Európai Év Fája címért
500 éves magyar fa versenyez az elismerésért
PÉNZTÁRCA
Gyorsabban bankolhat
Az eurót már hamarabb megkaphatják
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
100 éves gőzhajó Budapesten
Magyar hajóépítők kiváló munkája
RECIKLI
Hihetetlen lelet Budán
A Halászbástya elfeledett szobrai

Koronavírus és turizmus

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

2. Három évig bujkált Budapesten az ír pedofil

Gyermekpornót találtak a számítógépén

3. Me too - Weinstein peren kívül megegyezett

47 millió dollárjába fáj

4. Jönnek az e-babák

Tíz év múlva már minden második újszülött ilyen lesz

5. Vád alatt a pedofil milliárdos börtönőrei

Bill Clinton női ruhában

6. Minden, ami vagina

Új múzeum nyílt Londonban

7. Ő a legszexibb pasi az idén

Legalábbis a People magazin szerint

8. Napóleon-szakértő volt, szeretőt gyilkolt

Egy fiatal lány testrészei voltak a hátizsákjában

9. Újabb erőszakolási vád Polanski ellen

Az eset állítólag 44 évvel ezelőtt történt

10. Beosztottal randizott a nagyfőnök, kirúgták

A hatalmas üzleti siker sem védte meg

Műsoraink
2020.03.27. 18:35 Világszám - Inforádió
Koronavírus és turizmus V.
2020.03.28. 10:05 Világszám - Inforádió
Koronavírus és turizmus VI.
2020.03.29. 10:35 Világszám - Inforádió
Koronavírus és turizmus V. ism.
Közösség
Nap lánya

Miss Éden

Szófelhő / Archív
--