Hízunk és nem fogyunk a wellnesshotelekben

A vendégek egyharmada súlyosabban távozik

[szorenyi.p] publikálva: 2014-05-09 14:06:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Hiába szól a wellness az egészségtudatos életmódról, az ilyen szolgáltatást nyújtó szállodák vendégeinek harmada többletsúllyal érkezik haza - derül ki a Szallas.hu portál felméréséből.


A közlemény szerint bár a wellness szolgáltatást nyújtó szálláshelyek több mint harmadánál van kifejezetten fogyni vágyóknak összeállított program, a vendégek körében sokkal inkább a passzív pihenés és kikapcsolódás a népszerű.

Tíz vendégből 9 a fürdőzést, szaunázást választja, a sportolási lehetőségeket ehhez képest elenyészően kevés, átlagosan 1 vendég veszi igénybe - idézi a közlemény Varga Zoltánt, a Szallas.hu ügyvezetőjét.

A kutatásból az is kiderült, hogy a wellness-szállodákban a legtöbben félpanziós ellátást igényelnek, amit a teljes ellátás követ. A felmérés résztvevői jellemzően 1-2 kiló pluszsúlyt szednek fel, amitől a legtöbben 1 héten belül igyekeznek megszabadulni. Ugyanakkor nem csak az evést, de az alkoholfogyasztást illetően is kevésbé mértéktartóak a vendégek, körülbelül a felük szívesen fogyaszt alkoholos italokat ilyenkor.

Egy wellnesshétvégén a megkérdezettek 45 százaléka 60 ezer forint alatti költséggel számol, 45 százalék 60-80 ezer forint közötti összeggel, a maradék 10 százalék pedig 80 ezer forint felettivel.

A felmérést a Szallas.hu portál április végén 162 wellness szállás és 922, az elmúlt 1 évben legalább egyszer wellness szállodában megszálló vendég online megkérdezésével végezte a wellness szolgáltatásokat keresők étel- és italfogyasztási szokásairól.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Mormota vs róka
Zseniálisabb fotót keveset láttunk
PÉNZTÁRCA
A magyar családoknak belföldi üdülésre futja
A gyermekbarát hoteleket keresik
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Akinek az élete kész regény
A hotel, amit a világon a legjobban értékelnek a vendégek
RECIKLI
Agyő, másnaposság!
A finnek kitalálták

Zarándokutak

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
Május 12. péntek 19.05 18:35 Világszám - Inforádió
Ecuador 1
Május 13. szombat 10.05 10:05 Világszám - Inforádió
Ecuador 2
10:35 Világszám - Inforádió
Ecuador 1 ism.
Közösség
Nap lánya

Nemzeti kincs született

Szófelhő / Archív
--