Három bank után leáll az OTP

Ármeneti szünet jön a vásárlásokban

[Kail] publikálva: 2019-04-13 10:30:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Az év végén már 12 országban lesz jelen az OTP csoport. az idén még három bankot vesznek a régióban, aztán leállnak az akvizícióval.  De csak egy időre.


Erről Csányi Sándor tájékoztatta az újságírókat a legnagyobb hazai lakossági bank közgyűlése után. Az elnök-vezérigazgató a miértre azt válaszolta, hogy miután jelentősen bevásároltak az európai bankpiacon, most a megvett bankok integrálása folyik, sok fiókot be kell zárni és ez sok munkát igényel: jelenleg  több mit 300 OTP-s dolgozik külföldön.

Ráadásul itthon is nagy feladatba vágtak bele, elindították az elmúlt 20 év legnagyobb IT-projektjét, folyik a bank teljes újraszabályozása. Az azonnali fizetések júliusi indulásáról az elnök-vezérigazgató azt mondta, több tesztelésre lenne szükség, az pénzintézetnél több mint 160 rendszert kell összehangolni a több millió lakossági ügyfél miatt.

A szünet azonban a felvásárlásokban csupán átmeneti lesz, a következő 3-5 évben ugyanis jelentős konszolidáció jön még az európai bankpiacon, ebben pedig az OTP is részt kíván venni - mondta el Csányi Sándor. Akinek elnök-vezérigazgatói posztjának különválaszthatóságáról is döntöttek a részvényesek. Ez azonban egyelőre csak elvi lehetőség, Csányi mindenkit megnyugtatott., rövid távon nem szándékozik megválni semelyik poszttól. De mivel sokat van távol, idén már 12 országban lesz jelen az OTP és vannak egyéb pozíciói, elfoglaltságai is például az UEFA-ban és  FIFA-ban, előfordulhat, hogy egyszer majd egyik vagy mindkét pozíciótól megválik.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Csak azt hiszi, hogy hideg ez a nyár
A szakemberek szerint teljesen átlagos időnk van
PÉNZTÁRCA
10 milliárdról nem döntenek az emberek
Csányi Alapítvány: üzenetértékű a bevétel az 1 százalékból
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Shanghai Airlines - két új járat Budapestre
A nagyobb ferihegyi üzletekben már elfogadják
RECIKLI
Ki a legsikeresebb nő?
Ez a teszt minden titkodat feltárja

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--