Halálfélelem a levegőben, túlélték az utasok

500 métert zuhant egy amerikai gép

[szorenyi.p] publikálva: 2013-07-03 10:58:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A Spirit Airlines egyik utasszállító Airbus 319-es repülője az amerikai légtérben minden előzetes figyelmeztetés nélkül közel 500 métert zuhant, az utasok halálra rémültek. Kikerülő manővert hajtottak végre a pilóták - ismerteti az Origo az amerikai híradásokat.


Az Airbus A319-es Detroitból tartott Dallasba, fedélzetén 126 utassal, amikor Michigan felett a légiirányítók arra lettek figyelmesek, hogy egy ejtőernyősöket szállító másik repülő egyre veszélyesebb közelségbe kerül - írja a CNBC.

A Spirit pilótája is megerősítette, hogy látja a kisgépet, majd az irányítórendszer egy perccel később arra riasztotta, hogy azonnal mintegy 500 méterrel ereszkedjen lejjebb. A kritikus pillanatban a két repülő mindössze 2,5 kilométerre volt egymástól, és csak 120 méterre egymás felett.

Az utasok beszámolója szerint a hirtelen ereszkedéskor mindenki halálra rémülten sikoltozott, azt hitték, hogy a gép le fog zuhanni. Az ülések feletti csomagtartórekeszek ajtói kivágódtak, az utaskísérők a széksorokra estek, a felszolgált italok pedig szanaszét repültek.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Helikopter-baleset Nagyszombatban

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Lázadni virágültetéssel is lehet
Hallott már a gerillakertészetről?
PÉNZTÁRCA
Most meg nem tudják eladni a maszkokat
40 millió maradt a franciák nyakán
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Ezért írj inkább kézzel!
Egy sor jótékony hatása van

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--