Günzer Tamás 2200 palack bora

A villányi Jammertáltól a kisharsányi Hosszúhát dűlőig

[szorenyi.p] publikálva: 2012-03-09 10:07:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Félmilliárd forintból fejlesztik Günzer Tamás pincészetét. Az új szőlőfeldolgozó üzemben 2200 palackot tudnak megtölteni borral óránként. A pincében ráadásul 200 barrique hordó várja, hogy érlelődhessen benne a kiváló villányi bor.


A Günzer-pince Villány szívében, a történelmi pincesoron található. A szép, ízléses, visszafogott eleganciát sugárzó épületbe belépve rögtön oklevelekkel és serlegekkel találjuk szembe magunkat. A borászkodás mellett jelenleg a város alpolgármestereként is dolgozó Günzer Tamás joggal büszke boraira. Az ínyencek azonban nem csupán a hely levét ízlelhetik meg, ha betérnek hozzá. Ha már erre jár valaki, akkor feltétlenül kóstolja meg a helyben füstölt sajtokat, a kemencében sült fokhagymás, szalonnás nyulat, a fokhagymás csirkét és csülköt.



A vállalkozás az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap pályázatán elnyerte a költségek felét.



A pincészet jelenleg 44 hektáron 3 fehér és 8 kékszőlő fajtát termeszt, amelyekből tavaly kétszázezer palack, kizárólag eredetvédett classicus és prémium minőségű bort készítettek. Szőlőterületei a villányi Jammertálban, Ördögárokban és Csillagvölgyben, valamint a nagyharsányi Dobogó, Kenderföld és Várerdő dűlőben, a nagytótfalusi völgyi dűlőben, valamint a kisharsányi Hosszúhát dűlőben vannak.

A pincészet borai szinte az egész országban elérhetők, éttermekben, vinotékákban, áruházakban, illetve több bornagykereskedővel és áruházlánccal is kapcsolatban állnak. Boraikat rendszeresen nevezik a nagy nemzetközi versenyekre, ahol több aranyérmet is szereztek már.

(Elek Éva)

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Feketególya fotelből
Nézze élőben a gemenci családot
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Mediterrán gyöngyszem - Sibenik
A bor és az ízek városa
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--