Fertőzött lett a Fehér Ház szóvivője is

Trump és a first lady után

[Farmosi Nóra] publikálva: 2020-10-05 16:59:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Koronavírus-fertőzéssel diagnosztizálták a washingtoni Fehér Ház szóvivőjét, Kayleigh McEnanyt is - jelentette be hétfőn a Fehér Ház.


McEnany a Twitteren is közzétette, hogy fertőzött, mint írta: csütörtök óta naponta elvégezték rajta a vírustesztet, amely hétfőn reggel pozitív lett. Közölte azt is, hogy tünetmentes és karanténba vonul. A szóvivőnő - aki a Fehér Ház több munkatársához hasonlóan nem hordott szájmaszkot - vasárnap többször is tartott sajtótájékoztatót. Azt egyelőre nem jelezték, hogy a fehér házi tudósítók közül bárki megfertőződött volna.

Mark Meadows, a Fehér Ház kabinetfőnöke hétfőn a Fox televízióban kijelentette: Donald Trump elnök állapota "folyamatosan javul". Meadows "hihetetlennek" nevezte a javulást és hozzátette, hogy továbbra is optimista azt illetően, hogy az orvosok hétfőn elbocsátják a kórházból az elnököt. Trump újraválasztási kampánytörzse a nap folyamán közleményt adott ki, amelyben leszögezte, hogy nem tartanak vissza és nem is közölnek félrevezető információkat az elnök állapotáról. A közlemény, elemzők szerint, válasz azokra a sajtóban megjelent kommentárokra, melyek szerint ellentmondásos, hogy Trump valóban jobban van-e.

A Walter Reed katonai kórház - ahol az elnököt kezelik - vasárnap tartott tájékoztatóján Sean Conley, a Fehér Ház orvosa ugyanis elismerte, hogy pénteken és szombaton a valóságosnál rózsásabb képet festettek Trump állapotáról, mert az elnöknek az elmúlt három napon kétszer is jelentősen csökkent a véroxigénszintje. Az orvoscsapat azt is közölte, hogy Donald Trump a már korábban említett kezelések - antitest-terápia, Remdesivir és vitaminok mellett - dexametazont is kap. A dexametazon szteroid, és adagolása utalhat arra is, hogy Trump állapota súlyosabb lehet, mint azt előzetesen feltételezték.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Jane Goodall ajánlójával
Könyv a földi élet jövőjéről
PÉNZTÁRCA
Egyre többen fektetnek ingatlanba a világon
Jakarta és Tokió a legkedveltebb
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Berlin új arca
Múzeumokkal teli a német főváros
RECIKLI
Dinó, borostyánba zárva
A világ legkisebbje lehet

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--