Felrobbantották a CIB Bankot a Lehel térnél

Egy motorost láttak menekülni az emberek

[szorenyi.p] publikálva: 2014-01-13 08:21:00 | Nyomtatásprint

hírkép

MTI Fotó: Mihádák Zoltán

Szemtanúk egy motorost láttak elhajtani a bank épülete elől a XIII. kerületi Lehel utcai robbanást megelőzően, hétfő hajnalban - értesült az MTI helyszínen lévő tudósítója, aki azt látta, hogy az út mindkét oldalán betörtek az ablakok és feltehetően a bank bejárati ajtaját repítette az út túloldalára a detonáció.


A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés, illetve közveszély okozása bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen elkövető ellen.

Az elsődleges adatok szerint a robbanást ismeretlen szerkezetű és ismeretlen típusú robbanóanyag okozta, a bűncselekmény nem emberi élet kioltására vagy személyi sérülés okozására irányult. Magyarán a széfet vagy az ATM-et akarták felrobbantani.

A Lehel utca egy szakaszának hétfő hajnali lezárása a 14-es villamos és a 105-ös autóbusz közlekedését érinti - közölte a Budapesti Közlekedési Központ fődiszpécsere az MTI érdeklődésére.

A rendőrség tájékoztatása szerint hajnali 4 óra 18 perckor a Lehel utcában egy bank épületének utcafronti fala robbanás miatt kidőlt, a Béke tér és a Róbert Károly körút között az utat teljes szélességében lezárták.

A BKK fődiszpécserének tájékoztatás szerint a 14-es villamos Káposztásmegyer és a Frangepán utca között közlekedik, onnan a Lehel térig villamospótló autóbuszok közlekednek terelt útvonalon. Ugyancsak terelt útvonalon közlekedik a 105-ös autóbusz.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Miért van ilyen meleg szeptemberben?
Ismét Afrikának köszönhetjük az őszi nyarat
PÉNZTÁRCA
Kína bevonult Tadzsikisztánba
Adósság fejében adtak át ideiglenesen területeket
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Bort és csempét Portugáliából
Porto és Lisszabon csodái
RECIKLI
Szelektív temető
Környezettudatos szemétszedés a hajdúsági temetőkben

Itt jártunk: USA

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Zaklatta, levágta hát a péniszét

Bosszú Indiában

2. Parlamenti szex a mosdóban

Okostelefonra vették a képviselői pásztorórát

3. Megfogta-e a püspök az énekesnő mellét?

Mutatjuk, mi történt

4. Csak ronda nőket meg pasikat mutathat a tévé?

Amikor túllépünk egy határon

5. Mi kell a nőnek?

Jól keresnek az elfoglalt üzletasszonyok partnerei

6. Steiner Kristóf érdekeset mondott a Pride-ról

Budapestre jön az Izraelben élő újságíró

7. Nem is voltam Trump szeretője

Ezt állítja a volt francia elnök felesége

8. Végre bocsánatot kért exétől Brad Pitt

Ezúttal Jennifer Aniston volt soron

9. Ilyen, amikor a nők üldözik a férfiakat

Szerepcserés videón mutatják meg

10. Szexszünet munkaidőben

Mindenki jól jár

Műsoraink
2019.01.25. 18:35 Világszám - Inforádió
Las Vegas 1.
2019.01.26. 10:05 Világszám - Inforádió
Las Vegas 2.
2019.01.27. 10:35 Világszám - Inforádió
Las Vegas 1. ism.
Közösség
Nap lánya

A terminátor lánya

Szófelhő / Archív
--