Fellendítené a turizmust Veresen Simon Tamás
Látnivaló és lehetőség bőven akad
[Kail] publikálva: 2019-10-08 12:04:00 | Nyomtatás
Simon Tamásnak, a kormánypártok polgármesterjelöltjének sok ötlete van arra, hogyan fejlesztené a ma hatalmas adósságot cipelő, 20 ezres Veresegyházat. Az egyik a turizmus fellendítése. Azt mondja, Veresegyház csodálatos kisváros gyönyörű dombokkal, hegyekkel, csillogó tavakkal, kiaknázásra váró lehetőségekkel. Hogy nem beszél a levegőbe, azt a héten a város lakói is láthatják. Megkapják azt a kiadványt, amit ő készíttetett a helyi nevezetességekről és a lehetőségekről.
- Veresegyháznak ma a legismertebb attrakciója a medveotthon. Ez annyira különleges, hogy szerintem Budapest legtöbb gyermekes családja már járt itt. Egyedülálló módon a medvéket fakanálon benyújtott mézzel lehet etetni és ez akkora élmény, hogy sokan évente megismétlik. Az állatkertek látogatottsági rangsorában ez az országban a 10., holott eddig csak medvéi voltak. Néhány héttel ezelőtt azonban elárvult oroszlánokat is átvett a város, kifutót épített nekik. Bővítést tervezünk és pályázott is már erre a medveotthon. Zebrák, tevék mellett őshonos magyar állatokat: rackajuhot, szarvasmarhát, sertést hozunk ide. Így simogatót is létre tudunk hozni és ezzel még több látogatót vonzani.
- Mit mást érdemes látnia annak, aki Veresegyházra érkezik?
- Ami az épített környezetet illeti, szép templomok vezetnek vissza bennünket a múltba. A legrégibb a katolikus Szent Erzsébet templom. Ennek a pincéje és a földszint egy része az Árpád-korból származik. Később épült fölé egy egyhajós templom a 18. században, copf stílusban. A templom most felújítás alatt áll, azt tervezzük, hogy valamilyen átlátszó padló révén láthatók maradnának a régi részek. Fölöttük kiállítóterem kaphatna helyet vagy mondjuk zenei bemutatóknak is otthont adhatna ez a kicsi templom, amely eredeti funkciójában már nem működik. Új templom épült, a Szentlélek templom, melynek fantasztikus látványt nyújt a kupolája. Aztán ott van még a szintén 18. századi református templom, a kicsivel újabb evangélikus és a baptista templom. Mindegyik nagyon szép, erős közösséggel.
- Vannak más emlékei is a korai középkornak. Ezekkel mit kezdene?
- Az egymás mellett álló katolikus templomok szomszédságában van a városi múzeum, szintén egy részben Árpád-kori házban, körülötte vele egyidős épületekkel. Remélem, hogy ezeket is felújítjuk és akkor egymás mellett öt-hat Árpád-kori házat lehet bemutatni. Ezeket részben művészek tudnák használni alkotóházként, de lehetne bennük kultúrház, bemutatóház. Olyan közösségi tér alakulhatna ki, melyet a veresiek gyerekestől élvezhetnének. Például azokat a mesterségeket, melyeknek van hagyományuk nálunk, fel lehetne újítani, bemutatni, megtanulni, gyakorolni. Ahogy a szentendrei skanzenben.
De van egy rendkívül érdekes műemlék-maradványunk is: egy vízimalomé. Ennek megvan a gátja, de maga a malom sajnos elpusztult. Pedig 30 év híján 600 éves lenne. A váci püspök engedélyezte akkoriban egy bérlőnek, hogy halastavat létesítsen itt. Nem sok ilyen régi halastó van Magyarországon. Újra kéne építeni a malmot, be kellene mutatni: ez elég különleges dolog lehetne.
- A tavakban milyen más lehetőséget lát még?
- A Malom-tóban most is van fürdési lehetőség, korábban még vízilabda-edzéseket is tartottak itt. A tó másik felén horgászni szoktak. Szeretném elérni, hogy teljesen kiépített partokon körbejárható legyen a Malom-tó, sétányok, bicikliutak övezzék bent a város központjában, közel a többi látnivalóhoz. Aztán van még az Ivacsi-tó és a Pamut-tó, az utóbbit a textilipariak alakították ki és az ő horgászegyesületük működteti. Halban gazdag, kellemes, árnyas hely, vannak benne stégek is. A tavakat mellett tanösvények találhatók tavirózsákkal, különleges úszólápokkal. A tőzegtalajon nád, sás, mohaszőnyeg növi be a vizet, ritka növények, állatok élnek itt. Ezekről a kitett táblák mesélnek is. Hogy vidrát lát-e valaki, az szerencse dolga, de halakat biztosan lehet látni és az olyan érdekes növényeket, mint a kosbor vagy a gyilkos csomorika virágzás idején meg lehet találni.
- Más vízről is híres Veresegyház.
- Van a termálfürdő a város központjában. Ez egy picike, egymedencés, beülős fürdő. Hideg időben nem annyira alkalmas, de mindig tele szokott lenni. A területén faházak vannak, ahol sokan nyaralnak. A bejáratánál van egy hatalmas Rákóczi-kő, ami azt mutatja, hogy II. Rákóczi Ferenc a szabadságharc alatt itt táborozott a seregével egy alkalommal. A termálfürdőt szeretnénk bővíteni. Én annak lennék a híve, hogy először építsünk még egy medencét: olyat, amiben lehetne úszni is. Mondjuk 50-szer 25 métereset, aztán majd még egyet. Ehhez új kutat is kell fúrni. A fokozatosság a biztonságos: amikor lesz még egy-két medence és meg akarnak szállni itt vendégek, akkor abból már van bevétel, iparűzési és idegenforgalmi adó. Ebből tovább lehetne fejleszteni a fürdőt. Mert ha most egy fürdőt megcsinálnánk kupolástól-mindenestől 8-10 milliárd forintból, akkor könnyen arra a sorsra juthatnánk, hogy az éves fenntartásához szükséges 2-300 millió forintot nem tudnánk fizetni, mert a belépőkből ennek a töredéke sem jönne be. A szállodákból lehetne bevétel, nem a jegyekből, ezért szeretném a fokozatosságot támogatni.
- A szállóvendégek mivel mulathatnák még az időt?
- Ha valaki eljön Veresegyházra, egy-két napot biztosan el tud tölteni unatkozás nélkül. Különböző kulturális és természeti szépségekben tud gyönyörködni. Van nekünk egy nyári színházunk is, a Mézesvölgyi színház. Ez is lehetőség arra, hogy egy szép nyárestét eltöltsön valaki, miután fürdött vagy csak sétált a tóparton. Van több étterem is Veresen, az egyiket egy régi malomból alakították ki és van két, messze tájon jól ismert cukrászdánk, a Gombai és a Sulyán. Saját kis serfőzdéje is van veresnek, a Gyertyános, finom kézműves sörrel. A főutcán lévő piac pedig mára országos hírűvé vált. A bolhapiaci kínálattól a bioélelmiszerekig, a kifőzdéktől a lángossütőkig minden van, reggel 8-12-ig 10 ezer ember is megfordul itt szombatonként. Ez nagyon nagy vonzerő.
- Beszélt már meglévő lehetőségekről, melyeket népszerűsítene és közelebbi-távolabbi tervekről, melyek még megvalósításra várnak.
- Egyelőre nincs Veresnek semmilyen turisztikai koncepciója a vágyálmain kívül. Nincs egy rendezett tervezete, amely az attrakciókat összekötné, nincs olyan füzet, ami bemutatná ezeket. Most a választás keretében kiadok egy 48 oldalas színes füzetecskét Veresegyház szépségeiről. Ez az én ajándékom a városnak, hogy az unalmas és semmire nem jó papírok mellé valami hasznos is kerüljön a postaládákba.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás