Felhőtlen este Neoton slágerekkel

Igazi sikerdarab Kunszentmártonban

[V.J.] publikálva: 2014-07-22 11:08:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Ha igazi nyáresti kikapcsolódást szeretnénk, ahhoz nincs jobb, mint egy felhőtlen retro-musical élmény. Ezen a hétvégén három alkalommal viszi színpadra Kunszentmártonban a Neoton feledhetetlen slágereit a Szent Márton társulat.


Július 25-26-27-én vagy augusztus 1-2-3-án érdemes ellátogatni az alföldi városba, hiszen valódi profi előadást ígér egy a tehetséges amatőr színészeket felvonultató Szent Márton társulat Szép nyári nap című előadása a Művelődési központban.  Bár a társulat tagjai nem színészek, de az elmúlt három év során hatalmas sikerrel vittek színpadra izgalmas műveket. A színpadtechnika, a világítás, a tánc és az ének bármelyik profi társulatnak is dicsőségére válhat.

Faragó Sándor rendező könnyű nyáresti szórakozást ígér minden korosztálynak. A társulat tagjai között van óvónő, alpolgármester, tanítónő, varrónő, munkanélküli, sőt pap is, akik a játékukkal valódi színházi élményt teremtenek. A tehetség és a lelkesedés igazán csodákra képes. A Szép nyári nap című musical gondtalan szórakozást jelent nézőknek és szereplőknek. A közönség hat előadást nézhet meg a Kunszentmártoni Művelődési Központban.

Jegyet rendelni és a 06-56 461-042-as telefonszámon lehet, sőt bővebb információkat kaphatunk az előadásokról és a fellépőkről.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Neoton musical a színpadon

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ezt (is) rosszul tudtuk
Inkább kevés hús, mint tiszta vega
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Balatoni szezonnyitás Keszthelyen
Hévíz is nyitva már
RECIKLI
Tini verte át a Twittert
Politikusi kamuprofil

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--