Fél az öregedéstől Antonio Banderas

Nem tudja, mi lesz vele, ha eljárnak felette az évek.

[Farmosi Nóra] publikálva: 2019-05-19 18:55:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A világsztár egy francia lapnak mesélt őszintén félelmeiről.


A spanyol filmsztár 58 éves és csak vizet ivott, amikor találkozott a Le Monde tudósítójával Cannes-ban, ahol bemutatták legújabb filmjét, Fájdalom és Dicsőséget, melyet Pedro Almodóvar rendezett. A film főhőse egy filmrendező, aki visszatekint életére, közben alkotásai és szerelmei kereszttüzében próbálja értelmezni a jelenkor válságát. Antonio Banderas az ő szerepét alakítja a filmen.

“Pedro mindent szeret előjátszani. Mindent meg akar mutatni a színésznek, hogy szerinte hogy is kellene alakítania. Néha teljesen mellétrafál, de hát ő a főnök!”- mondta Antonio Banderas, aki bevallotta, hogy fél az öregedéstől: “Volt egy sztár feleségem, sok jó filmem és két Oscar-díjam, de mégsem tudom, hogy mi lesz velem, ha megöregszem.”

Antonio Banderas láthatja maga előtt a példát Cannes-ban, ahol a hétvégén életmű Arany Pálma-díjat kap Alain Delon, aki éppúgy a nők bálványa volt a maga korában, mint a spanyol színész. A 83 éves francia sztár úgy nyilatkozott a saját életéről, hogy ő mindig sokkal kevésbé szerette saját magát, mint ahogy mások őt szerették. Alain Delon magányosan éldegél a kutyájával és egyetlen emberi lényt szeret igazán: Anouchkát, a lányát.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Mások jobban szerettek mint én

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Kubai krokodilok költöztek Pestre
Nagyon ritka és veszélyeztetett
PÉNZTÁRCA
Így keresnek a pályakezdők
Diplomával és diploma nélkül
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
A tipikus üdülőparadicsom
Dominikai Köztársaság
RECIKLI
Szilvia, a környezetmentő papírtörlő
Nem kell mindig feltalálni a csőben a lyukat

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.10.11. 18:35 Világszám - Inforádió
London III.
2024.10.12. 10:05 Világszám - Inforádió
London IV.
2024.10.13. 10:35 Világszám - Inforádió
London III. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--