Ezért nem kéri Schmitt Pál az állami lakást

Az ország nehéz helyzetével indokolt a volt államfő

[szorenyi.p] publikálva: 2012-06-19 06:19:00 | Nyomtatásprint

hírkép

MTI Fotó: Kovács Attila

Schmitt Pál nem veszi igénybe a számára törvényben biztosított állami lakást. A lemondott köztársasági elnök közleményében ezt az ország mostani gazdasági helyzetével indokolta, egyben megköszönte a kormánynak a lehetőséget, hogy a hatályos törvények értelmében állami ingatlant biztosítottak volna lakhatásához.


A köztársasági elnök jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvény értelmében a korábbi államfőket kérelmükre megfelelő lakáshasználati jog illeti meg, a lakást és annak fenntartását a Köztársasági Elnöki Hivatal biztosítja.

A jogszabály alapján a volt köztársasági elnököket havonta a mindenkori elnöki tiszteletdíj – jelenleg másfélmillió forintos – összegének megfelelő juttatás, gépkocsihasználat és sofőr, kéttagú titkárság, valamint térítésmentes egészségügyi ellátás is megilleti.

Májusban Schmitt Pál még bizonytalan volt ebben a kérdésben, Az egyik kereskedelmi televíziónak kitérő választ adott.

Schmitt Pál plágiumbotránya után április 2-án mondott le tisztségéről, miután a Semmelweis Egyetem megfosztotta doktori címétől, az Országgyűlés pedig május 2-án Áder Jánost választotta köztársasági elnökké.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Helikoptereztetik a lazacokat
Földcsuszamlás zárta el
PÉNZTÁRCA
Új időpontban tart közgyűlést az OTP
A koronavírus írta felül a menetrendet
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Már nem kell házasságlevél a közös szobához
Turistákat akarnak Szaúd-Arábiában
RECIKLI
Ezt is rosszul tudtuk
Jégkorszaki meglepetés

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--