Ezek a szolgáltatók 2019 legjobbjai

Az Utazó magazin szavazásán

[Ujvári] publikálva: 2020-07-31 08:37:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A nemzeti összetartozás éve jegyében került sor Budapesten a 22 éves, Az Utazó magazin hagyományos díjátadójára, amelyen az olvasók szavazatai alapján 2019 legjobb turisztikai szolgáltatóinak teljesítményét ismerték el, első alkalommal a határon túli régiók legjobb magyar szálláshelyeit és éttermeit is díjazva. Az eseményen részt vett Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára és Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke is.


„A turizmus szempontjából jó hír, hogy Magyarország ma a COVID járvány szempontjából is biztonságos országnak számít. Ugyanakkor az elmúlt évek nemzetpolitikájának eredményeként azt is elmondhatjuk, hogy ma már nemcsak oktatási, kulturális, gazdasági szempontból, hanem turisztikai szempontból is egységes Kárpát-medencéről beszélhetünk. Ezért ha a kilátásokról gondolkodunk, – mert nem szabad elfeledni, hogy a legnehezebb körülmények között is teremtődnek új lehetőségek, – a belföldi turizmus kiemelkedő jelentősége mellett, a Kárpát-medencei együttműködésnek a turizmus területén is egyre nagyobb szerep juthat.” – fejtette ki a nemzetpolitikai államtitkár.

Flesch Tamás, az MSZÉSZ elnöke a díjátadón mondott beszédében úgy fogalmazott: „Bízunk benne, hogy a Covid után, amikor ismét minden magához tér, a minőségi turizmus és a minőségi szolgáltatók fognak előnybe kerülni, mert meggyőződésem, hogy a minőségből a legnehezebb helyzetben sem szabad engedni.”

Az Utazó magazin szavazásán, a különböző kategóriákban a következő szolgáltatók bizonyultak 2019 legjobbjainak:

Az év családbarát szállodája a Kolping Hotel Spa & Family Resort, az év wellness szállodája az Oxigén Hotel Family & Spa, az év szállodai üzemeltetője a Continental Group, üzleti szállodája az Intercontinental Budapest, konferencia szállodája pedig a Continental Hotel Budapest. Az év turisztikai városa Nyíregyháza, az év gyógyfürdője a Bükfürdő Thermal & Spa, az év wellness fürdője a Hungarospa, az év víziparkja az Aquaworld Élményfürdő, az év utazási irodája a TUI, az év légitársasága pedig a KLM. Az év városnéző szolgáltatója a City Sightseeing Budapest, az év budapesti étterme a Rosenstein Vendéglő, az év vidéki étterme a Kistücsök Étterem, az év szállodai étterme a Láng Bistro & Gril, az év magyaros étterme a Lajosmizsei Tanyacsárda, új kategóriaként pedig az év online megoldása címet a  a Hotel&More Group nyerte el.

A külhoni szolgáltatók körében összesen 12 szálláshely és étterem részesült elismerésben. Az év erdélyi magyar szálláshelye a Szent Kristóf Panzió (Tusnádfürdő), az év erdélyi magyar étterme a Restaurant Mikó (Kolozsvár). Az év kárpátaljai magyar szálláshelye a Kis Virág Panzió (Nagybégány), az év kárpátaljai magyar étterme a Vadász Csárda (Gát). Az év felvidéki magyar szálláshelye az Amade Château (Nyékvárkony), az év felvidéki magyar étterme pedig az Arany Kárász (Nyékvárkony). Az év vajdasági magyar szálláshelye a Fantastico Panzió (Zenta), az év vajdasági magyar étterme pedig a Békavár (Magyarkanizsa). Az év muravidéki magyar szálláshelye a Cuk Borház (Lendvahegy), az év muravidéki magyar étterme pedig a Hancsik Falusi Turizmus (Dobronak). Az év horvátországi magyar szálláshelye a Citadella (Várdaróc), az év horvátországi magyar étterme pedig a Darócz Étterem (Várdaróc).

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A Balatonon túl is van élet

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ekkora bogarat még nem látott
Még félhet is tőle
PÉNZTÁRCA
Online vásárlás ujjlenyomattal?
Maradhat a 15 ezres értékhatár
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Holnaptól így utazhat Ausztriába
Nem mindenkinek kötelező
RECIKLI

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.10.11. 18:35 Világszám - Inforádió
London III.
2024.10.12. 10:05 Világszám - Inforádió
London IV.
2024.10.13. 10:35 Világszám - Inforádió
London III. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--