Ez politikai ügy - Szülő a Dokk-gyilkosságról

Előzetesbe került a két biztonsági őr

[szorenyi.p] publikálva: 2012-07-29 08:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

MTI Fotó: Mihádák Zoltán

Előzetes letartóztatásba került az a két férfi, akiket a fővárosi Hajógyári-szigetnél tavaly decemberben vízbe fulladt fiatalember halála ügyében vett őrizetbe a rendőrség. A bírósági döntésnél az egyikőjük anyja azt mondta: ez politikai ügy.


A bírósági végzés szerint a gyanúsítottak terhére rótt bűncselekmény kiemelkedő súlya és a kiszabható büntetés mértéke miatt "alappal kell tartani" attól, hogy szabadon hagyásuk esetén megszöknének vagy elrejtőznének a hatóság elől.

A bíróság kifejtette: a nyomozás kezdeti szakban van, és a korábbi közigazgatási eljárásban az összes addig fellelhető tanút kihallgatták, így esetükben nem állapítható meg, hogy befolyásolnák őket a gyanúsítottak. Ugyanakkor a rendelkezésre álló nyomozati anyagból az is megállapítható, hogy a gyanúsítottak megnehezíthetnék, veszélyeztethetnék a bizonyítási eljárást, ha felvennék a kapcsolatot a hatóságok által még be nem azonosított emberekkel, és tájékoztatnák őket az eljárás menetéről.

A csütörtök hajnalban előállított férfiakat azzal gyanúsítják, hogy 2011. december 3-án a Hajógyári-szigeten, a Dokk nevű szórakozóhelyen, illetve később az épületen kívül is bántalmazták az ittas, 21 éves Haraszti Gézát, majd az öntudatlan fiatalembert a Dunába dobták. A fiatalember halálát vízbe fulladás okozta.

Az emberöléssel gyanúsított két férfi biztonsági őrként dolgozott a szórakozóhelyen. Tagadnak, de a rendőrségnek állítólag személyi és tárgyi bizonyítékai vannak.

A Bors közben beszámolt a bíróság előtti történésekről is. Sokan várták az őrizetbe vetteket, családtagok és barátok, mintegy tucatnyian. Amikor a férfiakat kihozták, azt kiabálták nekik: veletek vagyunk, bízunk bennetek. Egyikük édesanyja sírva csak annyit mondott: ez politikai ügy.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Dugódíj - Tarlós István örül
A főpolgármester 2015-ről beszél
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Így kell halat cumiztatni
Szopnak a kis édesek (fotó, videó)
RECIKLI
Nem kamu - Levegőből benzint
Három hónap alatt 5 litert állítottak elő

Itt jártunk: Görögország

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Melleket markolászott a lord

Szexuális zaklatás az elit szintjén

2. Ondóval töltött palacsintát kaptak a tanárok

Durva volt az iskolai főzőverseny

3. Mások jobban szerettek mint én

Az életműdíjas színész szerelmeiről

4. A királykisasszony és a sámán

Norvég tündérmese

5. 2500 dolláros büntetés egy csókért - videó

A vérmes bolgár sportoló esete a riporternővel

6. Szexi, vad, flegma vagy cuki?

Ismerjük meg a díjnyertes DJ-t!

7. Alvó barátnővel szexelt - ráfizetett

Hosszú börtön lesz az ára

8. Szexbotrány a Scotland Yardon

Nők, drogok, zsaruk

9. Igazából nő volt a lengyel amerikai hős

Zavarba ejtette az országot a tábornok csontváza

10. Pucér rendőr vett őrizetbe egy bűnözőt

A szaunában futott bele

Műsoraink
2019.06.14 18:35 Világszám - Inforádió
Görög szigetek I.
2019.06.15 10:05 Világszám - Inforádió
Görög szigetek II.
2019.06.15 10:35 Világszám - Inforádió
Görög szigetek I. ism.
Közösség
Nap lánya

Újra beleszeret a Farkasba

Szófelhő / Archív
--