Exkluzív fotók - magyar lóshow Kínában

Magyar színészek és sportolók lélegzetelállító bemutatója

[szorenyi.p] publikálva: 2013-05-04 07:01:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Magyar lovasok, lovak, zenészek mutatkoztak be több napon át, és Kassai Lajos világbajnok íjász személyében a magyar hagyományos lovas íjászat is képviseltette magát a Pekingi Nemzetközi Lovaspólóklub megnyitóján, a május elsejei ünnephez kötődő szabadnapokon.


A kínai főváros külső kerületi helyszínén egy csaknem két Puskás-stadionnyi területen kialakított lovaspólóparkban két pálya és egy hatalmas fedeles lovarda kapott helyet. A 850 millió jüanos, vagyis több mint 31 milliárd forintos beruházásnak a tervek szerint része lesz még a pálya körül kialakítandó szálloda és apartmanházsor a klubtagok és vendégek számára.

A rendezvénysorozat minden estéjén közel ezer ember élvezte a magyar és a belső-mongol lovasok bemutatóját. A közönség itt nagyrészt a lovak, a lovas sport iránt érdeklődőkből és potenciális üzleti befektetőkből állt, akik az ország minden részéből érkeztek. Napközben nyitott volt a pálya, látogatók ezrei érkeztek a színes, Pekingben ritkaságszámba menő programokra.

Az esti előadás meghatározó részét a magyarok adták. A Sasvári Sándor színművész által rendezett műsor a magyar hagyományos lovaséletet, a hortobágyi csikósok világát, a lovas íjászatot és lóidomítást mutatta be, de mellettük teret kapott a modern díjlovaglás és ugrósport is. A lovasokat a Farkas család zenekara kísérte.

Kassai Lajos íjász világbajnok, aki a nyolcvanas években rekonstruálta a honfoglalás kori magyar íjat, s a kilencvenes évek elejétől terjeszti az új sportágat, tudásával Pekingben is nagy sikert aratott. Kassai öt világrekordot állított fel, s eddig ő az egyetlen ember a világon, aki képes volt váltott lovakon megállás nélkül 24 órán keresztül lovas íjászatot végrehajtani.

A bemutató látványelemeit és az idomítást Boros Sándor kaszkadőr tervezte meg és tanította be. Ő jelenleg az Egyesült Arab Emirátusokban él és dolgozik kaszkadőrként, illetve lovasoktatóként.

Kárteszi Ágnes, a pekingi magyar nagykövetség mezőgazdasági szakdiplomatája, aki valamennyi fellépésen jelen volt és a helyszínen kialakított magyar kiállítóhelyen az egyik házigazdaként fogadta az érdeklődőket, úgy vélte, a legnépszerűbbek a tatárszentgyörgyi Mészáros-testvérek voltak. Ők az ország és a világ legfiatalabb fogathajtói és lovasai, számos rekord tulajdonosai. Közülük a legfiatalabb 2006-ban, a legidősebb 1995-ben született. "Korukra tekintettel" pónikon mutatták be a népi lovas kultúrát.

A diplomata kiemelte, hogy igen fontos szerep jutott a női lovasoknak is, akik egyszer kínai szerepük szerint a Tang dinasztia korhű ruháiban, máskor magyaros jelmezben mutatták be díjlovas tudásukat.

A magyar külképviselet kiállítóhelyén a magyar lótenyésztést mutatták be, valamint magyar borokat és pálinkát kóstolhattak és vásárolhattak a látogatók. Kárteszi Ágnes szerint a többnapos kiállítás során megközelítőleg tízezer látogató járt kint, döntő többségük a magyar pavilont is felkereste.

A "lovasműsor-szolgáltatási célú" kínai-magyar összefogás ötlete Liu Ja-szung belső-mongóliai kínai üzletember és Stojcsics József magyar vállalkozó fejében született meg, s a debütálást már tavaly őszre tervezték az észak-kínai Belső-Mongóliában, egy a székváros, Hohhot melletti településen, Vucsuanban. A vállalkozásában több lábon álló Liunak itt van egy tehenészete, s itt "szállásolta el" a már megvásárolt 27 magyar lovat is. A tavalyi bemutatkozást azonban állítólag a pártkongresszussal egyező időpontja miatt elhalasztották, de a lovas színház, az oktatóképzés és megannyi kapcsolódó terv még mindig napirenden van.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Kína betiltja
Csaó zacsik!
PÉNZTÁRCA
Búcsú az olcsó repüléstől?
Újranyitásra készülnek a légitársaságok
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Három nap Boszniában
Olcsóbb, mint Debrecen
RECIKLI
Méh virágporral a borostyánban
Százmillió éve kerültek a gyantába

Koronavírus és turizmus

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Apa lesz Ed Sheeran

Egy időre abba is hagyja most a zenélést

2. Koronaékszer-lakodalomra készülnek Ajakon

Sanyi bácsi túllőtt a célon

3. Ekkora mázlija senkinek sem lehet

Egy nyáron kétszer vált hipergazdaggá

4. Lábát törte Törökországban Katie Price

Egyszerre mindkettőt

5. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

6. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

7. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

8. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

9. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

10. Kivédeni a koronaválást

Japánban betömték a piaci rést

Műsoraink
2019.09.25. 18:35 Világszám - Inforádió
Koronavírus és turizmus I.
2019.09.26. 10:05 Világszám - Inforádió
Koronavírus és turizmus II.
2019.09.27. 10:35 Világszám - Inforádió
Koronavírus és turizmus I. ism.
Közösség
Nap lánya

Jessie visszatér

Szófelhő / Archív
--