Erre indul el a teve

Hasznos tanácsok Szaharában eltévedt turistáknak

[szorenyi.p] publikálva: 2012-05-17 11:17:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Komoly bajba kerülhetünk, ha a szaharai utunk során elmaradunk az idegenvezetőtől. Ilyenkor ugyanis csak azt a jó sok homokot látjuk és a tájékozódás valóban nehézkes. Azzal sem vagyunk kisegítve, ha a teve hátán ülünk, amit az induláskor kaptunk, de az álldogál. Gyíre ugyanis biztosan nem kezdi emelgetni a lábait.


Egy teve elindításához alapvetően két dolog kell. Mély torokhang és határozott fellépés. Magabiztosan helyet foglalunk az állaton, majd mintha csak a torkunkat reszelnénk, azt mondjuk: ekh, ekh. A tisztességesen betanított teve erre feláll, először a hátsó lábait nyújtja ki, majd az elsőt. Utána már csak annyit kell mondani keményen, hogy zza, zza. Ilyenkor elkezd sétálni az egypúpú, amerre csak homokot lát. A szomjas teve irányítása bonyolultabb, ezt jobb szakemberre bízni.



Világszám minden pénteken 18.30-kor az Inforádióban.



Persze ilyen veszélyek csak azokra leselkednek, akik mernek vállalkozni egy szaharai expedícióra. A homoksivatag szélén tett séták vagy a tengerparti tevegelések nem veszélyesebbek egy itthoni lovaglásnál. Észak-Afrika bármely országában kipróbálhatják ezt, de Agadir, a marokkói üdülőparadicsom közelében különösen sok hajcsár próbál megélni a turistákból. Az árban mindig előre kell megegyezni, nehogy váratlan meglepetés érje az alkalmi tevegelőt.

Meglepődni amúgy is sok alkalma van a látogatóknak Marokkóban, az ország több városa az Ezeregyéjszaka meséinek hangulatára emlékeztet. Az úgynevezett királyi városok közül (négy hely, ahol az uralkodó hosszabb ideig tartózkodik) Marakhest mindenképpen érdemes felkeresni. A Lefejezettek tere (korábban itt zajlottak a kivégzések) a legzsúfoltabb, bábosok, kígyóbűvölők szórakoztatják itt a nagyérdeműt. A nyílt színen húznak fogat, érzéstelenítés nélkül, fogóval. Hogy ez miképpen lehetséges, arról is hallhatnak a hétvégi Világszámban, az Inforádióban.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Marokkó csodálatos tájain

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ilyen lett a Ford villanybringája
Nem lesz belőle tömeggyártás
PÉNZTÁRCA
Olcsó LADA, de nem nekünk
Fapados autóval jelentkezik az orosz autógyár
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Le Prince Maurice
Dodó a paradicsomban
RECIKLI
Porba a panelekkel?
Egy Ybl-díjas építesz lebontatná a lakótelepeket

Itt jártunk: Moszkva

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Így mondják külföldiek, hogy cipőfűző

Vicces videót csinált a Középsuli

2. Most megtudhatja az igazat a Sound világáról!

De mit jelent az, hogy veretés?

3. Később kezdik ma a szexet

De miért?

4. Életfogytiglant kaphat a szexguru

Szexrabszolgákat nevelt és kínált

5. Melleket markolászott a lord

Szexuális zaklatás az elit szintjén

6. Ondóval töltött palacsintát kaptak a tanárok

Durva volt az iskolai főzőverseny

7. Mások jobban szerettek mint én

Az életműdíjas színész szerelmeiről

8. A királykisasszony és a sámán

Norvég tündérmese

9. 2500 dolláros büntetés egy csókért - videó

A vérmes bolgár sportoló esete a riporternővel

10. Szexi, vad, flegma vagy cuki?

Ismerjük meg a díjnyertes DJ-t!

Műsoraink
2019.07.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Szentpétervár
2019.07.20. 10:05 Világszám - Inforádió
Moszkva
2019.07.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Szentpétervár ism.
Közösség
Nap lánya

Tetovált vadmacska

Szófelhő / Archív
--