Elvis félmilliót nyert az OTP-től

Nagy siker volt a bank IT Competition versenye

[Kail] publikálva: 2018-12-07 08:48:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Programozók, robotok és kihívások. Röviden így foglalható össze az OTP Bank IT Competition programozó versenye, amelynek döntőjében 80-an mérték össze erejüket a Groupama Arénában. Az összetett és rendkívüli kreativitást igénylő feladatot a legsikeresebben az Elvis csapat teljesítette.


Több mint 600-an jelentkeztek az OTP Bank IT Competition nyelvfüggetlen programozó versenyére. A középiskolás, egyetemista és már gyakorló programozóknak több körös selejtezőkön kellett részt venniük, hogy kiderüljön, ki az a 80 versenyző, aki részt vehet a budapesti döntőn. A legfiatalabb és a legidősebb résztvevő között éppen 40 év korkülönbség volt. Érdekesség még, hogy egy középiskolás és egy egyetemista diáklány is bejutott a döntőbe.

Johancsik Tibor, az IT és Banküzemi Divízió vezetője köszöntőjében kiemelte, hogy milyen hatalmas motivációt mutat, amikor ennyi ember közösen, a határidőt és a kereteket betartva akar értéket létrehozni. A verseny résztvevői lényegében a bankban most formálódó agilis átállást is sikerrel modellezték. Sajnos ilyen jellegű robot programozási feladatokat nem tudnak adni az újonnan belépő kollégáknak, de számos más, a bigtech cégekhez hasonló módon lehetőség van a kihívásokkal teli közös munkára - mondta a vezérigazgató-helyettes, aki bízik benne, hogy a versenyzők közül néhányan akár az OTP Bank munkatársaiként is el tudnak helyezkedni a jövőben.

„Minden évben keresünk olyan potenciális kollégákat, akik picit másképp gondolkodnak, akikben van tűz, akik szeretnek alkotni. Most ez még aktuálisabb, hiszen egy IT transzformációs projektet is indít a hitelintézet, amelynek eredményei hosszú évekre meghatározzák az OTP Bank IT működését”- fejtette ki Johancsik Tibor. Olyan fejlesztéseken dolgoznak kollégáim, ami korábban sci-finek tűnt, de mára már valósággá váltak”- tette hozzá.

Szőke-Oláh Katalin, a Humánerőforrás Gazdálkodási Igazgatóság HR marketing vezető tanácsadója elmondta, hogy a verseny nem titkolt célja, hogy újfajta, a korábbiaknál sokkal közvetlenebb módon szólítsa meg a terület iránt érdeklődő potenciális munkavállalókat. A bank ezzel lényegében túllép a hagyományos álláshirdetéseken és így még közelebb kerül a fiatal tehetségekhez.

A versenyen egy LEGO-alkatrészekből álló kis robotot kellett úgy programozni, hogy a megadott pályán elhelyezett zöld négyzetet megtalálja, felismerje, majd ezt egy csippantással jelezze is. Amelyik csapat kis robotja a legtöbb ilyen négyzetet megtalálta, az lett a győztes. „A feladatot elsősorban az OTP Bank Blockchain fejlesztő csapata állította össze az ERFI munkatársaival. Két és fél héten keresztül tesztelték a robotokat, hogy kiderüljön, mire képesek ezek a gépek, milyen technológiákat lehet rájuk alkalmazni”- mondta el Dankó Zoltán, az Elosztott Rendszerek Fejlesztési Főosztály vezetője.

A győztes az Adamik András, Hilóczki Attila, Domboróczky Attila alkotta Elvis csapat lett, nyereményük 500 000 Ft.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
90 km bicajozás a Börzsönyben
Egy politikus fontosnak tartotta, hogy beszédet mondjon
PÉNZTÁRCA
Zuhanást áraz be az ingatlanpiac
Egyszerre igényesebb és olcsóbb
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Júniustól lehet európai zöldigazolvány
Nem lesz egyszerű történet
RECIKLI
Világklasszis hegyi futó egy lapos országból
Szabó Sándorral kihívásokról, veszélyekről és rajongásról.

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.12.26. 18:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I.
2025.12.27. 10:05 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban II.
2025.12.28. 10:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--