Eltűntek az örömlányok

Párizs éjszakai élete már másért vonzó

[szorenyi.p] publikálva: 2012-04-26 13:20:00 | Nyomtatásprint

hírkép

30 évvel ezelőtt eltűntek az örömlányok Párizs utcáiról. A Pigalle és a Montmarte közelében már csak a pirinyó szobával rendelkező szállodák emlékeztetnek a hajdani vörös lámpás múltra. A helybéliek nem sajnálják ezt, legfeljebb a turisták egy része. A Világszám a francia fővárosba viszi el az Inforádió hallgatóit.


A Moulin Rouge malomkereke azonban ma is forog. Viszont a helyiek, - a franciák -, elvétve jönnek ide mulatni. Régen volt egy magyar származású úr, Michelle Gyarmati, aki mindig segített a magyar turistáknak, hogy ingyen bejuthassanak a Vörös Malomba, hogy megismerjék az igazi kán-kánt. Igaz egyébként erre nem sok esélyük lett volna. A kultikus szórakozóhely mára hatalmas turistalátványossággá és a japán turisták kedvencévé vált. Ne is csodálkozzunk rajta, hogy az első 8 asztalnál kizárólag japán turisták ülnek, és a művészek gyakran már japánul énekelnek az egykori híres szórakozóhelyen. Mindez furcsa élmény, de a távol-keleti vendégek mindig óriási ovációval fogadják a japán szöveget kiválóan interpretáló énekest. Az élmény így is feledhetetlen, csak egy kicsit más, mint amit a Párizs éjszakai hangulatára éhes külföldi vár. Ennek okán a vörös malomba zömmel turisták járnak, megnézni a kétségkívül csillogó napi két előadást, Unatkozni nem fogunk, állandó a teltház és jegyet is előre kell foglaltatni.



Világszám minden pénteken 18.30-kor és szombaton 10 órakor az Inforádióban.



Benézhetünk még a Lidó-ba vagy a híres Cat Noire revüjére, és vannak a 22-30 évesek igényeihez alkalmazkodó éjszakai helyek. Itt is vannak különlegességek: egy-egy divatbemutató vagy valamilyen más furcsa éjszakai látványosság, de mindez már korántsem olyan, mint a klasszikus nagy szórakozóhelyek korában.

A két legfelkapottabb éjszakai szórakozóhely a Diadalív környékén található. Ide nagyon sok művész jár, akiknek az is fontos, hogy ne csupán táncolni, hanem elsősorban jó hangulatban ismerkedni vagy beszélgetni lehessen. Párizs valódi fényét a szellemi és a társasági élet adja, csak meg kell találni hozzá a megfelelő környezetet.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Magasabb a szeméthegy mint a Tádzs Mahal
Nemcsak a gazdaság nő Indiában
PÉNZTÁRCA
Új munkahelyek Nyíregyházán
Cél a pénzügyi tudatosságra nevelés elősegítése
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ásványok és őslények Esztergomban
Különleges kiállítás aranymosással
RECIKLI

Itt jártunk: Dánia

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

2. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

3. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

4. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

5. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

6. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

7. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

8. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

9. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

10. Medve kergetett egy síelőt Erdélyben - videó

Gyorsan vágott az esze

Műsoraink
2022.01.14. 18:35 Világszám - Inforádió
Kuba I.
2022.01.15. 10:05 Világszám - Inforádió
Kuba II.
2022.01.16. 10:35 Világszám - Inforádió
Kuba I. ism.
Közösség
Nap lánya

Djangoné elszabadul

Szófelhő / Archív
--