Egy kis kultúra

Díjeső a Könyvfesztiválon

[szorenyi.p] publikálva: 2012-04-22 18:29:00 | Nyomtatásprint

hírkép

MTI Fotó: Marjai János

A Kossuth Kiadó nyerte el az Év kiadója, a Libri Allee könyváruház az Év fővárosi könyvesboltja, a soproni Cédrus könyvesbolt pedig az Év vidéki könyvesboltja címet. A díjakat a XIX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon adták át.


Barna Imre, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke a díjazottak bejelentése előtt felidézte, az Év kiadója és az Év könyvesboltja elismeréseket tizenkét évvel ezelőtt alapította az MKKE. A díjak sorsa hagyományosan nem külső szempontok alapján, hanem a szakmai szereplők szavazatai alapján dől el - fogalmazott az elnök.



Az Év kiadója 2012-ben a Kossuth Kiadó lett, a második helyezést a Magvető Kiadó nyerte el, míg a harmadik az Agave Könyvek Kft. lett.



Az Év kiadója díj kapcsán többek között a kitüntetni kívánt könyves cég szakmai súlyát, innovativitását, a kereskedőkkel való kapcsolatait, köteteinek tartalmi, esztétikai megjelenését vették figyelembe a szavazók, akiktől 31 kiadóra érkeztek be voksok.

A könyvesboltok versenyének szempontjai többek között az áruválaszték összetétele, a partnerek, vásárlók kiszolgálásának színvonala, az alkalmazottak felkészültsége, a bolt rendezvényei voltak.

Az Év vidéki könyvesboltja kategóriában 39 jelölés érkezett, a címet a soproni Cédrus könyvesbolt nyerte el. A második helyen az esztergomi Babits Mihály könyvesbolt végzett, míg a harmadik helyezést a váci Líra könyvesház érdemelte ki.

Az Év fővárosi könyvesboltja kategóriában 30 üzletre érkezett szavazat, a cím birtokosa idén a Libri Allee könyváruház lett. Második az Írók Boltja, a harmadik helyen pedig az Alexandra Párizsi nagyáruház végzett.

Az Év hangoskönyve díjat a közönségszavazás alapján Weöres Sándor: A teljesség felé című verseskötete (Kossuth-Mojzer Kiadó) nyerte Rátóti Zoltán tolmácsolásában. Szintén a közönség döntött az első alkalommal átadott Év hangja díjról, melyet Mácsai Pál érdemelt ki.

Vasárnap adták át a II. kerületi önkormányzat által alapított Budai-díjakat is. Mint Ötvös Zoltán, az önkormányzat művészeti osztályának vezetője közölte, a díjakkal az oktatásban hasznosítható, nagyszerű könyvkiadói teljesítményeket kívánják elismerni. A Budai-díjakról ebben az esztendőben is a Móricz Zsigmond Gimnázium szaktanáraiból álló grémium döntött.

A Budai-díj oktatást-nevelést legjobban segítő könyv kategóriáját a Duna International Kiadó Magyar királynék és nagyasszonyok című sorozata nyerte el, míg az oktatást-nevelést legjobban segítő társasjáték kategóriában a zsűri a Helikon Kiadó Ki kicsoda? bibliaismereti társasjátékát ítélte a legjobbnak.

Osváth László, a zsűri elnöke elmondta: tapasztalatai szerint mind nagyobb probléma, hogy a diákok egyre kevesebbet olvasnak, gyakran még a kötelező minimumot sem, ezért különösen nagy a jelentősége az őket is vonzó kiadványoknak.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Így melegszenek a pingvinek
A magyarországi melegben is hasznos lehet
PÉNZTÁRCA
Ötéves tervvel a korrupció ellen
Kínában már készülnek a pártkongresszusra
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Négycsillagos csorba Székelyudvarhelyen
Székely vendégszeretet, európai kényelem
RECIKLI
Szemétdombnak használják Afrikát
Harmincezren élnek e-szemétből Nyugat-Afrikában

Itt jártunk: Moszkva

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Így mondják külföldiek, hogy cipőfűző

Vicces videót csinált a Középsuli

2. Most megtudhatja az igazat a Sound világáról!

De mit jelent az, hogy veretés?

3. Később kezdik ma a szexet

De miért?

4. Életfogytiglant kaphat a szexguru

Szexrabszolgákat nevelt és kínált

5. Melleket markolászott a lord

Szexuális zaklatás az elit szintjén

6. Ondóval töltött palacsintát kaptak a tanárok

Durva volt az iskolai főzőverseny

7. Mások jobban szerettek mint én

Az életműdíjas színész szerelmeiről

8. A királykisasszony és a sámán

Norvég tündérmese

9. 2500 dolláros büntetés egy csókért - videó

A vérmes bolgár sportoló esete a riporternővel

10. Szexi, vad, flegma vagy cuki?

Ismerjük meg a díjnyertes DJ-t!

Műsoraink
2019.07.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Szentpétervár
2019.07.20. 10:05 Világszám - Inforádió
Moszkva
2019.07.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Szentpétervár ism.
Közösség
Nap lánya

Meztelenül fesztelen

Szófelhő / Archív
--