Egy életre tönkretette diákját

A szexuálisan túlfűtött tanárnő tettének következménye

[Kovacs R.] publikálva: 2015-09-29 20:33:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A 30 éves brit tanárnőt szinte mindenki a suli legjobb nőjének tartotta, de azt kevesen gondolták volna róla, hogy mindenre elszánt szexuális ragadozó, aki kifejezetten a diákjaira bukik. Pszichológusok szerint a tanárnő 15 éves áldozatát egy életre tönkretette, maradandó lelki sérüléseket okozva neki.


Az egész úgy kezdődött, hogy a 30 éves tanárnő, Caroline Berriman Facebook-on elkérte 15 éves tanítványának a telefonszámát, aztán rendszeresen hívogatta őt hétvégenként. A csinos tanárnőnek végül sikerült becserkésznie a fiatal srácot, akivel két hónap leforgása alatt legalább 50-szer szexelt védekezés nélkül. A fiú a The Sun napilapnak elmondta, hogy az elején az egész kapcsolatuk ártatlannak tűnt, de miután egyre gyakrabban leveleztek és SMS-eztek egymással, egyre intimebb viszonyba kerültek tanárjával, aki egyébként rendszeresen korrepetálta őt matematikából és angolból. A sok SMS-ezés után Berriman egyre rámenősebbé vált, majd szexuálisan kezdte zaklatni diákját, aki először a bátyjának mesélt a történtekről. Végül édesanyja is tudomást szerzett a titkos kapcsolatról, és azonnal kapcsolatba lépett a ChildLine szervezettel.

A 15 éves fiú elmondta, hogy a viszony már olyannyira elfajult, hogy Berriman kétéves gyermeke rendszeresen „apának” szólította őt, amikor átment hozzájuk. Tanára pedig később arra akarta rávenni, hogy szökjenek meg együtt, és kezdjenek valahol közös életet egymással. Miután ezt nem sikerült elérnie, azzal riogatta a fiút, hogy teherbe esett tőle, ami végül az utolsó csepp volt a pohárban- írja a globoport.hu.

Az affér nyilvánosságra hozása után a 30 éves tanárnőt egyből elbocsátották az Abraham Moss Iskolából, és bírósági eljárást indítottak ellene. Hatalmas meglepetésre a tanárnő végül megúszta a börtönt, de örök életre eltiltották a tanítástól, és 250 óra közösségi munkára ítélték, amiért természetesen nem jár fizetség. A bírósági tárgyaláson egyébként kiderült, hogy a tanárnőnek korábban egy másik diákjával is volt szexuális kapcsolata. A 15 éves srác sorsáról annyit tudni, hogy szülei kivették őt a suliból. Állítólag a kaland rendkívül megviselte, pszichológus segítségét is igénybe kell vennie.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Nem szeretne teherbe esni?

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Kincs az adományboltból
Nézd meg jól, mitől szabadulnál!
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.09.27. 18:35 Világszám - Inforádió
Miami
2024.09.28. 10:05 Világszám - Inforádió
Florida
2024.09.29. 10:35 Világszám - Inforádió
Miami ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--