Egy életre feladta az amerikai lány

Tragikus videón a kettős lábtörés

[Kail] publikálva: 2019-04-09 10:51:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Vastapssal köszöntötte a közönség Samantha Ceriót, aki egy egyetemi tornászversenyen mindkét lábát eltörte és mindkét térde megsérült. Kiabált a fájdalomtól és mozdulni sem tudott, amikor rosszul ért földet egy talajgyakorlat első perceiben.


Samantha Cerio kislány kora óta tornászott, de az orvosi diagnózis után Instagramon közölte: véget vet pályafutásának. Nem így tervezte, de ez az egyetemi tornászverseny lett számára a végállomás Baton Rouge-ban.

Az Egyesült Államokban a női torna rendkívül népszerűvé vált azt követően, hogy Károlyi Béla edző Erdélyből áttette székhelyét a tengeren túlra. Először a román Nadia Comanecit juttatta a csúcsra, majd amerikai lányok következtek. Samantha Cerio ennek nyomán kezdett el versenyezni és az Auburn egyetem színeiben szép sikereket ért el. Ám egy csúnyán elrontott földet érés mindent megváltoztatott: a kettős lábtörés véget vetett az amerikai tornászlány karrierjének.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A környezetbarát fűtésért
Minden harmadik fogyasztó fizetne
PÉNZTÁRCA
Hol érdemes bérlés helyett inkább venni?
Lakás az egyetemi évek alatt
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Horvátország az Adrián túl - 1.
A legjobb helyek a szomszédból
RECIKLI
Cuki tengeri állatkák papírból
Egy japán művész különleges alkotásai

Itt jártunk: Kína

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
2023.11.24. 18:35 Világszám - Inforádió
Hegymászók
2023.11.25. 10:05 Világszám - Inforádió
Nagy utazók
2023.11.26. 10:35 Világszám - Inforádió
Hegymászók ism.
Közösség
Nap pasija

Ki is az a Megan Ramsey?

Szófelhő / Archív
--