Csak az öltözet lesz fekete-fehér

Újra REGŐ-MAFC Páros Teniszkupa a megértés jegyében

[V.J.] publikálva: 2012-05-24 16:24:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Nyolc pályán 32 páros versenyez majd az idén XVI. alkalommal megrendezésre kerülő REGŐ-MAFC Páros Teniszkupán. A díjakon túl természetesen most is a baráti hangulat lesz a legnagyobb nyeremény.


A versenyeknek a Műegyetem Hauszmann Alajos utcai Sportelepe biztosít helyszínt 2012. június másodikán. A politikai és gazdasági élet képviselői mellett ütőt ragadnak a média és a sportélet ismert személyiségei, hogy a végső győzelemért küzdjenek, természetesen idén is kapnak vigaszdíjakat a kiesett párosok. Mint a mai sajtótájékoztatón Regőczi Attila főszervező elmondta egyre nehezebb összehozni a versenyt, de a baráti hangulat és a jó légkör azért összehozta a gyakran ellentétes nézeteket valló résztvevőket.

A lényeg nem változott: a pályán mindenki győzni akar, de az esti gálavacsorán, fehér asztal mellett sportszerűen gratulálnak egymásnak az ellenfelek. A rendezvény háziasszonya Vabják Dóra, fővédnöke pedig dr. György István főpolgármester-helyettes lesz. Nem hiányoznak a megszokott karitatív elemek sem. A zárógálán rendezett borárverés és tombola bevételét az Afrikai – Magyar Egyesület kapja majd.

Igazi kuriózumként divatbemutatóval is készültek a szervezők. Az ünnepélyes eredményhirdetés és a díjátadás után fantasztikus divatbemutatót nézhetnek meg a vendégek, mely illeszkedik az este koncepciójához, hiszen a helyszín és a vendégek is fekete-fehérbe öltöznek erre az alkalomra.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Bekeményítettek az Everesten
Kevesebb szemetet és holttestet akarnak
PÉNZTÁRCA
Egymilliárdot nyomnak Hollókőbe
Gasztroélmények és megújult vár
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Szezonnyitó Veszprémben
Óvóhelyi séták
RECIKLI
Nincs elég szemét a svédeknél
Import szemetet égetnek el az erőművek

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--