Cézanne, preraffaeliták és Szinyei Merse

Új kiállítások Budapesten

[Kail] publikálva: 2020-02-11 15:01:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Cézanne és követőinek munkái, II. Amenhotep rekonstruált sírkamrája, a preraffaeliták, Sean Scully és Szinyei Merse Pál festményei várják idén a Szépművészeti Múzeumba, illetve a Magyar Nemzeti Galériába (MNG) látogatókat - közölte a két intézményt vezető Baán László főigazgató kedden sajtótájékoztatón.


A Szépművészetiben áprilisban nyílik a II. Amenhotep fáraó sírjának felfedezését megidéző kiállítás, nyár elejétől Dürer és kortársainak rajzait mutatja be kamaratárlat, majd októbertől Cézanne és a modernizmus kapcsolatát vizsgálja nagyszabású kiállítás.

Az MNG nagy tavaszi tárlata a brit preraffaeliták remekműveit hozza el Budapestre, ősszel pedig Sean Scully, a kortárs képzőművészet egyik legnevesebb absztrakt művészének életművét, illetve Szinyei Merse Pál művészetét mutatja be kiállítás.

Baán László a Liget Budapest-projekt miniszteri biztosaként elmondta: a kormány továbbra is tartja magát ahhoz, hogy a fővárosi önkormányzat egyetértése hiányában nem kezd budapesti beruházást.

Ám ez nem jelenti azt, hogy a jövőben ne látná a lehetőséget egy olyan kompromisszumra, amely lehetővé tenné a ligetprojekt teljes körű megvalósítását  - tette hozzá.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Banksy Budapesten

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Bálnák a Parlamentnél
Plasztikmentes július
PÉNZTÁRCA
Neked mi lóg a konyhádban?
Neki egy egész vagyon lógott, csak nem tudta
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Küldje a kutyát a boltba!
Kreatív ötletek karanténra

Itt jártunk: Dánia

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
2020.01.20. 18:35 Világszám - Inforádió
Svédország I.
2020.01.21. 10:05 Világszám - Inforádió
Svédország II.
2020.01.22. 10:35 Világszám - Inforádió
Svédország I. ism.
Közösség
Nap lánya

A királyi szerető

Szófelhő / Archív
--