Biciklit tolva lógtak át a határon

Meglepő módszer a határrendészek kijátszására

[szorenyi.p] publikálva: 2012-03-24 07:02:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Forrás: Police.hu

Legenda szerint volt olyan magyar katona, aki a II. világháborúból úgy szökött meg, hogy egy üres vödröt vitt magával. Ha kérdezték hová megy, azt felelte vízért. Nos valami hasonlóval próbálkoztak Csongrád megyében. Biciklit tolva próbált 3 koszovói bejutni az országba.


A határőrök hőkamerákkal érzékelték a Tisza partján haladó férfiakat, majd rövidesen elfogták őket. Az új módszer, vagyis a kerékpáron történő határátlépés eddig ismeretlen volt a hatóságok számára, de maga a határsértés nem, ilyenből évente közel háromezer történik csak Csongrádban.

A három illegális határátlépő közül kettő már veteránnak számít, őket néhány nappal ezelőtt egyszer már kitoloncolták az országból, így ellenük a hatályos jogszabályoknak megfelelően nem idegenrendészeti, hanem büntető eljárás folyik.

Magyarország tranzitországnak számít, vagyis rajtunk általában csak keresztülutaznak a határsértők, céljuk a legtöbb esetben egy-egy nyugati ország, ahol családtagok, vagy barátok már várják őket. A jelenlegi adatok szerint a csongrádi határszakaszon történik az illegális határátlépések negyven százaléka, ezzel pedig Európában is rekorder a megye!

(Tóth Ákos)

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Aknát talált a Világszám

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Már csak nőstények vannak, mégsem halnak ki
Tudósok hozták létre az embriót
PÉNZTÁRCA
Van ahol 100 százalékkal emelik a kötelezőt
Másfél millió autós nem örül 2014-nek
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Az orvoslás antik bölcsője
Fedezze fel Kos szigetét!
RECIKLI
Így randizunk vírus után
Ma még a Tinder is más

Itt jártunk: Dánia

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

2. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

3. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

4. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

5. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

6. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

7. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

8. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

9. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

10. Medve kergetett egy síelőt Erdélyben - videó

Gyorsan vágott az esze

Műsoraink
2020.11.05. 18:35 Világszám - Inforádió
Ausztrália
2020.11.06. 10:05 Világszám - Inforádió
Adventi körkép
2020.11.07. 10:35 Világszám - Inforádió
Ausztrália ism.
Közösség
Nap pasija

Bryce Dallas Howard

Szófelhő / Archív
--