Beszólás Cseh Laci olimpiai szereplése miatt

Egymásnak feszült a szövetségi kapitány és a Sportkórház

[szorenyi.p] publikálva: 2012-08-04 16:13:00 | Nyomtatásprint

hírkép

MTI Fotó: Kovács Tamás

A Sportkórház nevében Soós Ágnes főigazgató nem ért egyet Kiss Lászlónak, az úszók szövetségi kapitányának az intézetre vonatkozó kritikájával, melyet csütörtökön fogalmazott meg a londoni olimpián. Kiss lényegében arról beszélt, hogy az orvosok rossz tanácsokat adtak.


A Sportkórház és teljesítmény-diagnosztikai laboratóriumunk teljes erejével és munkájával azon volt, hogy Cseh Lászlóval és edzőjével, Turi Györggyel napi kapcsolatot tartson fenn a felkészülés során, a versenyen és jelenleg is" - szögezi le a főigazgató közleményében, amelyben kiemeli, "a sárdobálás sehová sem vezet".

Soós felhívja a figyelmet arra, hogy Cseh László a 400 m vegyesen és 200 m pillangón nyújtott teljesítménye, csalódást keltő londoni eredménye után csütörtökön 200 m vegyesen a debreceni Európa-bajnokságon májusban úszott győztes idejénél jobbat ért el, így szerzett bronzérmet.

"A 400 m vegyesen a döntőbe kerülés egy taktikai hibán és a szerencsétlen véletlenen múlt, melynek szinte velejárója, hogy a következő versenyszámában, a 200 m pillangón, Laci nem tudta a megfelelő és meglévő teljesítményét hozni, megmutatni, az érthető pszichológiai okokból adódóan" - áll a közleményben.

Kiss László csütörtök este úgy fogalmazott, hogy Cseh gyakorlatilag Londonban hagyott két érmet, egyszersmind kárhoztatta azokat a sportkórházi orvosokat, akik még az olimpiai kiutazás előtt különféle méréseket végeztek el Cseh László terhelhetőségével, felkészültségi állapotával kapcsolatosan.

"Ezek az orvosok anélkül szóltak bele a szakmai munkába, hogy Laci edzőjével vagy velem, a szövetségi kapitánnyal beszéltek volna. Az ügyet nem hagyjuk szó nélkül, már jeleztük a Magyar Olimpiai Bizottságnak kifogásainkat. Egy versenyző felkészítése csapatmunka, s egy team csak akkor jó, ha a tagjai összedolgoznak a közös siker érdekében".

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Ingyen volt, elfogyott a tankönyv
Pénzügyeket oktató könyvről van szó.
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ilyen volt a vidék legmenőbb szilvesztere
Libamáj és lazac, Zsédával
RECIKLI
A rák sok fajtáját gyógyíthatja
Az immunrendszer frissen felfedezett eleme

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--