Barokk Randevú a kastélyban

Bach egyik ritkán játszott kantátája is elhangzik

[Ujvári] publikálva: 2019-07-20 12:27:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A barokk zenének ad otthont augusztusban a Gödöllői Királyi Kastély, ahol Bach egyik ritkán játszott világi kantátájának színpadi változata és Vivaldi a-moll kettősversenye is elhangzik.


A Barokk Randevú című rendezvény augusztus 24-én Szentpáli Roland tubaművész szólókoncertjével kezdődik, amelyen Bach a-moll Concerto és Boccherini B-Dúr Concerto című műve a Budafoki Dohnányi Zenekar kamarazenekarának kíséretével, valamint Vivaldi a-moll Kettősversenye a Virtuózok című műsorból ismert Lukács Gergely tubás közreműködésével hangzik el. Ezt követően a Megérthető zene című sorozat gödöllői állomásán Hollerung Gábor Vivaldi Négy évszak című alkotásának titkaiba avatja be az érdeklődőket.

Az első nap Bach egy kevéssé ismert világi kantátájának színpadi bemutatójával zárul Dénes Viktor rendezésében, a Budafoki Dohnányi Zenekar közreműködésével. A Phoebus és Pán párviadala Bach azon kantátája, melynek játékos mitológiai történetében Phoebus (Apollón) és Pán verseng egymással azt állítva, hogy az ő dala szebb - közölték a szervezők az MTI-vel.

A Barokk Randevú második napján ismertebb barokk művek témái a dzsessz, a swing, a bossa nova és a bolero műfajában kalandozva csendülnek fel a Swing á la Django és a Talamba Ütőegyüttes nagykoncertjén, amelynek sztárvendége Sárik Péter zongoraművész lesz.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Ostromra készülnek Kőszegen

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A helyzet napról napra durvább
Olyan, mint a fogkrém
PÉNZTÁRCA
Szüleiből él az Y generáció
Egymillió forintot szeretnének a számlájukra
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Az év magyar szállodája Pozsonyban
Szívcsakra, panoráma és konyha
RECIKLI
Hihetetlen lelet Budán
A Halászbástya elfeledett szobrai

Itt jártunk: Ausztrália

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Apa lesz Ed Sheeran

Egy időre abba is hagyja most a zenélést

2. Koronaékszer-lakodalomra készülnek Ajakon

Sanyi bácsi túllőtt a célon

3. Ekkora mázlija senkinek sem lehet

Egy nyáron kétszer vált hipergazdaggá

4. Lábát törte Törökországban Katie Price

Egyszerre mindkettőt

5. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

6. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

7. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

8. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

9. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

10. Kivédeni a koronaválást

Japánban betömték a piaci rést

Műsoraink
2020.11.27. 18:35 Világszám - Inforádió
Amerikai Egyesült Államok III.
2020.11.28. 10:05 Világszám - Inforádió
Amerikai Egyesült Államok IV.
2020.11.29. 10:35 Világszám - Inforádió
Amerikai Egyesült Államok III. ism.
Közösség
Nap lánya

Johnny Depp bántalmazott kedvese

Szófelhő / Archív
--