Az olimpiáról álmodik a magyar focikapitány

Mészöly Géza szerint ott lehet a magyar csapat Rióban

[szorenyi.p] publikálva: 2013-11-19 10:33:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Ha már mindenképpen külföldi kapitányt akarnak, akkor a legideálisabb megoldás korábbi edzőm, Bölöni László lenne, akivel Franciaroszgában dolgoztam együtt - mondta Mészöly Géza a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában. Az U19-es válogatott szakvezetője arról is beszélt, hogy most inkább csapatára összpontosít, mint arra, hogy esetleg ő legyen a következő felnőtt szövetségi kapitány. Cél, hogy eljussanak a 2016-os brazíliai olimpiára.


„A válogatottamra koncentrálok, de természetesen figyelem a szövetségi kapitány keresés folyamatát az első csapat kispadjára, ahol valóban felvetődött az én nevem is, de aztán húztak egy vonalat, mely szerint onnantól külföldi edzőt keresnek a posztra, őket preferálják. Ugyanakkor a szövetségen belül végzett munkánk alapján össze lehetne olyan magyar stábot is állítani, amely sikerre vihetné a nemzeti csapatot. Azt érzem, hogy most mégsem száz százalék a külföldi vonal, kicsit elgondolkodtak az MLSZ-ben a magyar megoldásokon is” - vélekedett a kapitánykeresésről Mészöly Géza.

A tréner hozzátette: „Hogy én vállalnám-e? Magyar edzőként erre nem lehet nemet mondani, de most a fiatalokra figyelek inkább. A vezetők most érthetően meg akarják ragadni az Eb-bővítés lehetőségét, ezért keresnének külföldön bizonyított szakembert, és a közvélemény is erre tolja őket. A külföldi magyarok közül Bölöni Lászlóval remek a kapcsolatom, játékosa is voltam a Nancynál, ha már annyira külföldi kell, akkor mindenképpen őt preferálom, jól tudnánk egymást segíteni.”

„Az U19-es válogatottnál már kialakult a stabil mag, amivel a 2014-es hazai rendezésű Eb-n számolhatok, sőt szerencsére az 1996-os korosztály is nagyon ígéretes, onnan is van 3-4 potenciális lehetőségünk. Szerencsés vagyok ezzel a korosztállyal, a miénk egyértelműen jobb garnitúra a mostani U21-eseknél, az esetükben jobb volt a kiválasztás és a menedzselés is. Őket az olimpiáig szeretnénk elvinni, de előtte merész terveink vannak a kontinenstornán is, ahol a hatba kerülés, így a vb-részvétel az alap, de azt sem tagadom: dobogóról álmodunk” - beszélt saját csapatáról az U19-esek edzője.

„Hogy ezek közül a srácok közül kiket vehetnek már figyelembe a 2016-os Eb-re kijutni igyekvő felnőtt válogatottnál? Sok idejük van addig, így megszerezhetik a nemzetközi rutint, a legközelebb azok kerülhetnek ehhez, akik már most NB I-ben játszanak, így Kalmár Zsolt és Németh Márió. Rajtuk kívül Tamás Krisztiánban és a Bobál-testvérekben is megvan ez a potenciál. Ezekkel a srácokkal komoly dolgokat lehet véghezvinni” - latolgatott a korosztály tehetségeiről Mészöly.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Mire vágynak a magyarok?
Autó apának, egyetem a gyereknek
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ilyen bombanők az önkéntesek Moszkvában!
Mindenkivel szelfiztem, akitől információt kértem
RECIKLI
Fordulat a dohányzás történetében
Még soha nem volt ilyen

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--