Az első Emmy-díjas afroamerikai színésznő

Háromszor is volt Oscar-díjra jelölve

[superadmin] publikálva: 2018-05-19 01:01:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A sokan Annalise Keating-ként ismerő Viola Davis ma már 51 éves, és számos sikert tudhat maga mögött, de igazán a Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot című sorozat hozta meg az igazi sikert.


Viola számára ismerős lehet a Golden Globe elnevéz, hiszen megkapta a legjobb mellékszereplőért járó neves díjat, méghozzá 2017-ben a Fences című filmért. Ugyanez a film jelölve volt Viola szerepében a legjobb női mellékszereplője is, de már az előző években is több filmbeli szerepe nevet kapott az Oscar-díj gáláján.

Elnyerte az Emmy- díjat is, amit elsőként tudhatott magáénak a díj történetében, méghozzá, mint  afroamerikai színésznő a legjobb drámai színésznő szerepért a fent említett ismert sorozatban. Viola kipróbálta már magát producerként is, ám rengeteg szerepe miatt maradt a színészkedésnél.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Az örök fiatal szupermodell

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Egy ezressel több
Valamivel többet akarunk költeni Karaácsonykor
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Svájcban taníttatja a gyereket a magyar elit
Ezért ilyen felkapott a turizmusoktatás Svájcban
RECIKLI
Benzintartály volt az ülés alatt
Kelendő az ukrán benzin

Itt jártunk: Hongkong

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Megfogta-e a püspök az énekesnő mellét?

Mutatjuk, mi történt

2. Csak ronda nőket meg pasikat mutathat a tévé?

Amikor túllépünk egy határon

3. Mi kell a nőnek?

Jól keresnek az elfoglalt üzletasszonyok partnerei

4. Steiner Kristóf érdekeset mondott a Pride-ról

Budapestre jön az Izraelben élő újságíró

5. Nem is voltam Trump szeretője

Ezt állítja a volt francia elnök felesége

6. Végre bocsánatot kért exétől Brad Pitt

Ezúttal Jennifer Aniston volt soron

7. Ilyen, amikor a nők üldözik a férfiakat

Szerepcserés videón mutatják meg

8. Szexszünet munkaidőben

Mindenki jól jár

9. Szexleckék panda maciknak

Videó is készült róla

10. Méhekkel elégítette ki magát Kleopátra

A rovarok adták a rezgést az ókori vibrátorban

Műsoraink
2018.11.23. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2018.11.24. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2018.11.25. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Egy legenda szerelme

Szófelhő / Archív
--