Az El Al már Ferihegyen van

Jumbóval közlekedik az izraeli légitársaság Budapestre

[szorenyi.p] publikálva: 2013-04-30 12:11:00 | Nyomtatásprint

hírkép

MTI Fotó: Kovács Tamás

A Boeing 747-400-as típusával teljesíti keddi Budapest-Tel Aviv járatát nyolc héten keresztül az izraeli El Al légitársaság, az első Jumbo Jet délelőtt landolt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.


Váradi János, az El Al magyarországi igazgatója azt mondta, a négyszáz férőhelyes gép kedden közel teltházzal közlekedett és a többi járatra is nagyon nehéz már jegyet venni, a töltöttségi adat közel száz százalék. A járatokkal általában izraeli turistacsoportok érkeznek Magyarországra, de magyar turisták és üzleti utazók is igénybe veszik. A nagyobb gép beállítását a Magyarország és Izrael közötti turizmus fellendülése indokolja - tette hozzá.

Ilian Mor, Izrael magyarországi nagykövete a gép landolást követően a repülőtéren elmondta, a járaton izraeli turisták utaznak, ők egyhetes szabadságukat töltik Budapesten. Ez is jelzi, hogy a magyar főváros attraktív célpontja az izraeli turizmusnak. Ők tisztelettel, és barátsággal érkeznek a magyarokhoz és ezek a látogatások nagy támogatást jelentenek a magyar turizmusnak és gazdaságnak is - mondta.

Jelenleg Izraelből több turista érkezik Magyarországra, mint ahány innen megy oda, de a cél az, hogy ezt megfordítsák. A nagykövet szeretné, ha minél több magyar turista érkezzen Izraelbe, mert az ország vonzó célpont, modern, virágzó társadalommal. A két ország közötti kapcsolatokat erősíteni kell, mert rendkívüli kapcsolata van Magyarországnak Izraellel az itt élő zsidó diaszpóra miatt is - mondta.

Az El Al hetente nyolc járatot üzemeltet a Liszt Ferenc-repülőtér és Ben Gurion között, ezek közül hetente egy lesz, amelyet a 747-es Boeinggel szolgálnak ki. Jelenleg ez az egyetlen utasszállító légitársaság, amely menetrend szerűen közlekedtet Jumbo Jetet Budapestre.

Az El Al Izrael nemzeti légitársasága, az 1948-ban alapított társaság 38 célállomásra repül, flottája 38 Boeing gépet számlál.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Kamu a Malév újraindulása?

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Vírusmentes buszokban kelhetünk útra újra
Megmutatjuk, hogy csinálják!
PÉNZTÁRCA
118 miliárdos nyereség az OTP-nél
Kevesebben vesznek fel hiteleket
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Az égő hegy hazája
Azerbajdzsán 2. nap
RECIKLI
Szemét dolgok ezek
KUKAkulTÚRA a szelektív hulladékgyűjtésért

Itt Jártunk: Portugália

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ekkora mázlija senkinek sem lehet

Egy nyáron kétszer vált hipergazdaggá

2. Lábát törte Törökországban Katie Price

Egyszerre mindkettőt

3. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

4. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

5. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

6. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

7. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

8. Kivédeni a koronaválást

Japánban betömték a piaci rést

9. Kim rejtegetett gyermekei

Csak Dennis Rodman tudja

10. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

Műsoraink
2020.08.07. 18:35 Világszám - Inforádió
Portugália
2020.08.08. 10:05 Világszám - Inforádió
Azori-szigetek
2020.08.09. 10:35 Világszám - Inforádió
Portugália ism.
Közösség
Nap lánya

Tarzan lánya

Szófelhő / Archív
--