Atomfegyverekre gondolhat Amerika

Kínának és Oroszországnak üzentek volna vele

[seifert.p] publikálva: 2020-05-23 07:40:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Az amerikai kormányzat nemzetbiztonsági illetékesei május közepén egy atomfegyver-kísérlet végrehajtásáról tanácskoztak - közölte szombatra virradóra internetes oldalán a The Washington Post című lap nevük elhallgatását kérő kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva.


A lap információi szerint az amerikai nemzetbiztonsági ügynökségek vezetői május 15-én tanácskoztak az 1992 óta első atomfegyver-kísérlet végrehajtásának lehetőségéről. Erre a megbeszélésre állítólag azt követően került sor, hogy a kormányzat Oroszországot és Kínát azzal vádolta meg, hogy az emberekre és a környezetre vonatkozó hatás szempontjából úgynevezett alacsony szintű - föld alatti - nukleáris kísérleteket hajtottak végre. A The Washington Post a feltételezett orosz és kínai kísérletekről nem talált nyilvános adatot a világsajtóban.

A Post úgy tudja: a tanácskozáson részt vevő egyik kormányzati tisztségviselő azt vetette fel, hogy a nukleáris teszttel Washington demonstrálhatja Moszkvának és Pekingnek, hogy az Egyesült Államok képes "gyorstesztre", s ez a demonstráció hasznosnak bizonyulhat későbbi fegyverzetkorlátozási tárgyalásokon. Ehhez tartozik, hogy Washington minden jövőbeni fegyverzetkorlátozási tárgyalásba szeretné bevonni Kínát is.

A nemzetbiztonsági vezetők megbeszélésén semmiféle megállapodás nem született, így az Egyesült Államok nukleáris fegyverkísérletet sem hajtott végre.


A lap értesülése szerint a szakemberek arról döntöttek, hogy a jövőben sem hajtanak végre atomfegyver-kísérletet, hanem egy későbbi időpontban Washington más jellegű intézkedésekkel ad választ arra, amit orosz és kínai fenyegetésként észlel. A Nemzetbiztonsági Tanács semmilyen formában nem kívánta kommentálni a lap rövid cikkét.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Fiatalkori tudatosság a Földünk Világnapján
Rendhagyó szakmai nappal ünnepelt az O.K. Központ
PÉNZTÁRCA
Ha elfelejti, pórul jár!
Fontos banki határidő jön
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
A thai horror múzeumok a legélethűbbek
Nem veszélytelen kipróbálni őket
RECIKLI

Itt jártunk: Dánia

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
2022.07.01 18:35 Világszám - Inforádió
Toszkána 1.
2022.07.02 10:05 Világszám - Inforádió
Toszkána 2.
2022.07.03 10:35 Világszám - Inforádió
Toszkána 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Rohammentő

Szófelhő / Archív
--