Áprilisban ismét NAGY-SZÍN-PAD

Folytatódik a tehetségmutató verseny

[Hajdú Anna] publikálva: 2016-04-06 16:17:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A NAGY-SZÍN-PAD! nem véletlenül hirdeti magát úgy, mint tehetségmutató verseny. Az Akvárium Klubban tartott koncertek alkalmával nem ismeretlen zenekarok mutatkoznak be 2016 áprilisában és májusában, hanem már ismert és népszerű bandák versengenek azért, hogy még magasabbra törjenek, és több ezres tömeg előtt játszhassanak a nagy fesztiválok legnagyobb színpadjain. 2016. április 5-én, az Akvárium Klubban mutatkoztak be a NAGY-SZÍN-PAD! versenyzői, szervezői, zsűritagjai és a rendezvény támogatói a sajtó munkatársainak és az érdeklődőknek.


A Volt Produkció, a Sziget Szervezőiroda, a Petőfi Rádió és a Petőfi TV harmadik alkalommal indítja el a NAGY-SZÍN-PAD! című programot, amelynek célja, hogy már ismert, rendszeresen koncertező, fesztiválokon szereplő és a Petőfi Rádió műsorában is gyakran jelenlévő zenekarokat, előadókat a jelenleginél nagyobb ismertséghez segítsen. Egy száz fős szakmai testület választotta ki a 2015-ös év feldezettjei közül a 12 elődöntős zenekart. Április 23-a és május 4-e között minden nap egy-egy versenyző egy-egy egész estés koncerttel próbálja meggyőzni a közönséget és a 24 tagú szakmai zsűrit arról, hogy övék a NAGY-SZÍN-PAD!. A koncertekhez a budapesti Akvárium Klub biztosítja a helyszínt. A változatos összetételű zsűriben helyet kapott, többek között, Zacher Gábor, Buda Marci, Janklovics Péter, Papp Szabi, Wolfie és Pamkutya is. A közönség három platformon, SMS-ben, Instagram-on és a www.nagyszinpad.com oldalon tud szavazni a kedvenceire a zenekarok koncertjeinek napján este nyolc óra és másnap este nyolc óra között.

Az első versenyt a Mary PopKids nyerte meg 2014-ben, a második megmérettetésen 2015-ben az Ocho Macho bizonyult a legjobbnak. Minden résztvevő sokat profitált a szereplésből. Gondoljunk a Halott Pénz, a The Biebers, a Margaret Island, a Middlemist Red vagy akár a Kelemen Kabátban sikereire. Lobenwein Norbert, alapító-főszervező elmondta, hogy "(...) A fellépőktől, a szakmától, és a közönségtől kapott visszajelzések azt igazolják: a verseny igazán fontos ugródeszka az összes résztvevő számára." Hozzátette, az idei versenyen változatlanok a célok, a megoldások viszont már hatékonyabbak.

A Petőfi TV az elődöntők során élőben jelentkezik a helyszínről, így akik nem tudnak jelen lenni koncerteken exluzív interjúkat nézhetnek a zsűritagokkal, bekukkanthatnak a backstage-be, és természetesen a koncertből is láthatnak részleteket. A Petőfi Rádió pedig a zenekarok teljes koncertjét közvetíti élőben. Pető Zoltán, a Petőfi Rádió főszerkesztője elmondta, kiemelkedő küldetésük a hazai zenészek segítése, népszerűsítése. Az elmúlt években kiderült, nem csupán a kereskedelmi televíziók műsoraiból érkező sztároknak van jelentős rajongótáboruk, hanem más utakon is van lehetőség igazi sztárrá válni - tette hozzá.

A tét idén is nagy: a győztes meghívát kap a Sziget, a Telekom VOLT Fesztivál és a STRAND - Nagyon Zene Fesztivál nagyszínpadára, az MTVA felajánlásaként Magyarországot képviselheti 2017-ben az Eurosonic Fesztiválon, Hollandiában, valamint egy videoklippel és egy 500 ezer forintos MOL üzemanyag-kártyával is gazdagabb lesz.

Az OTP Bank a kezdetektől, azaz három éve, a verseny fontos támogatója. Dolezsai Gergely, az OTP Bank marketingkommunikációs vezetője idén zsűritagként is bekapcsolódik az eseményekbe. Az OTP Bank a magyar kultúra, ezen belül is a magyar könnyűzene elkötelezett támogatója - mondta Dolezsai Gergely. Hozzátette, biztos benne, hogy idén is sikerül a közönségnek megtalálnia kedvenceit, a zenekaroknak pedig megtalálni a saját közönségüket. "AZ OTP Bank új reklámkampányának zenéjét egy korábbi nyertes, a Mary Popkids együttesnek köszönhetjük." Biztosra veszem, hogy a mostani indulók között is lesznek meglepetések és emlékezetes teljesítmények." - mondta Dolezsai Gergely.

Íme, a nyertes zenekarok névsora: Bagossy Brothers Company, Bohemian Betyars, Esti Kornél, Freddie, Fran Palermo, Mongooz and the Magnet, Marge, Passed, Run Over Dogs, Superstereo, Szabó Benedek és a Galaxisok és a Zaporozsec.

 

 

MTI Fotó: Máthé Zoltán

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Tánc, tánc, csak a tánc

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Kertet építenek a száguldó buszokra
Újragondolták a zöld járműveket Szingapúrban
PÉNZTÁRCA
Kihozható-e olcsóbban a nyaralás?
A szakértőt kérdezték
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Hihetetlen lelet Budán
A Halászbástya elfeledett szobrai

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--