Alföldi utolsó munkája a Nemzetiben

Dokumentumfilmen a Mephisto rendezése

[szorenyi.p] publikálva: 2014-04-13 07:16:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Ma kezdődik a Magyar Filmek Hete című program a Tabán Kinotékában, amely közelmúlt hazai alkotásaiból nyújt válogatást.  Kalmanovics Balázs, a Puskin mozi és a Tabán Kinotéka vezetője az MTI-nek arról beszélt, hogy a 18 produkciót bemutató programban igyekeztek minél színesebb műfaji válogatást nyújtani.


A kínálatban természetfilm (Vad Szigetköz), animációs film (Cycle), több dokumentumfilm (Befogad és kitaszít a világ, Felsőbb parancs) is szerepel a játékfilmek mellett. Az utóbbi idők mozis bemutatói közül a Coming Out, a Regina, a Viharsarok és az Isteni műszak is látható.

A nézőket két premier előtti vetítés is várja. A Nemzeti Dokumentumfilm az Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színházban folyó alkotómunkába enged betekintést, a Mephisto című előadásra koncentrálva. A filmhét utolsó napján, április 20-án műsora tűzött Aura pedig műfaját tekintve ifjúsági sci-fi, amelyet a Sherlock Holmes nevében című ifjúsági produkció alkotói, a dunaújvárosi Cruel World Team tagjai készítettek. Az utóbbi években háttérbe szorultak Magyarországon az ifjúsági filmek, ezért külön öröm ez a bemutató - mondta el Kalmanovics Balázs.

A közelmúltban felújításon átesett és Tabán Kinotéka néven újra megnyílt mozi vezetője két alkotásra hívta fel a figyelmet a teljes válogatásból: A berni követ és A nagy füzet című filmre.

A berni követet ugyan a televízióban láthatta már a közönség, de mindenképpen érdemes mozivásznon is megnézni - ajánlotta. Szász János A nagy füzet című filmjével kapcsolatban pedig azt hangsúlyozta, hogy az Oscar-díjra is nevezett produkció számos fesztiválon aratott sikert és itthon is nagy érdeklődéssel fogadták a nézők, hónapokig játszották a mozik.

Kalmanovics Balázs hozzáfűzte: a későbbiekben is havi rendszerességgel szeretnének hasonló programokat szervezni a Tabán Kinotékában.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Így lehet nyerni a Friss Húson

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ezek a heringkonzervek biztosan veszélyesek
Kivonják őket a forgalomból
PÉNZTÁRCA
Amikor a bankkártya sem elég
Erre (is) figyelj utazásnál
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Most úgy néz ki, Oktoberfest sem lesz
A bajorok kicsi lépésekkel lazítanak
RECIKLI
Dinó, borostyánba zárva
A világ legkisebbje lehet

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--