Aki csak egy gólt kapott Hollandiától
Andrusch József kapusedző a holland-magyarról
[szorenyi.p] publikálva: 2013-10-17 12:24:00 | Nyomtatás
MTI Fotó: Illyés Tibor
Szalai Ádám régóta hangoztatta véleményét a magyar futballvalóságról Egervári Sándor kapitánynak, aki viszont megpróbálta ezt kiverni a fejekből, hogy megvalósítsa a csodát - mondta a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában a magyar labdarúgó-válogatott kapusedzője. A 29 éve hollandverő Andrusch József szerint az ő csapatuk sem volt jobb, csak nekik volt egy kidolgozott játékrendszerük, ami meglepte az akkori világot.
„Szalai és a szövetségi kapitány közötti súrlódás épp abból adódott, hogy Ádám korábban is hangot adott a héten a nyilvánosság előtt is kifejtett véleményének. Ezek nem viták voltak, hanem véleménykülönbségek: tudtak egymással dolgozni, csak Ádám ezzel a tudattal, lélekkel jött be mindig a keretbe, a kapitány pedig próbálta kiverni a fejéből, hogy felejtsük el, készüljünk. Ez a helyzetértékelés Szalaiban régóta megvolt, tudja évek óta, most ki is mondta mindenki előtt, hogy ez a realitás - Egervári dolga pedig az volt, hogy ezt megpróbálja elfeledtetni a srácokkal, hogy összehozza a csodát, merthogy Sanyi vb-kijutást sosem ígért” - fogalmazott a magyar válogatott kapusedzője
„Ma már a bajnokságok készítik fel a válogatottra a játékosokat. Mi kénytelenek voltunk inkább a közösség erejében hinni. Az idei őszi szereplésünknek éppen ezért meg is van a világos oka. Nem mentség, de magyarázat: a korábbi komolyabb eredmények idején Juhász Roland Anderlecht-, Rudolf és Koman Serie A-, Gera, Priskin, Bogdán Premier League-játékosok voltak, Hajnal és Szabics Bundesliga-húzóemberek, Dzsudzsák meg szupersztár a holland élvonalban. Hol játszanak ezek a fiúk ma? A másodvonalban - innen nem lehet a top ellen felkészíteni, nem az ötnapos edzőtábor alapoz meg ugyanis - emberek, ébresztő!” - mondta Andrusch József.
„Szalai Ádámmal sok mindenben egyetértek, csak az időzítésével nem, különben nem látom másként a dolgokat. Puskásék óta azt várjuk, hogy egy Skoda-futószalagról a végén Porsche-sportautók jöjjenek le. Pedig ezzel az utánpótlásképzéssel egyelőre nem fog menni, most középkategóriás termékek jönnek ki a gyárból, bár az MLSZ-elnökkel abban egyetértek, hogy voltak erőfeszítések és történtek már jó lépések” - fűzte hozzá az Egervári-stáb tagja.
Andrusch a 29 éve Hollandiában győztes válogatott kapusaként össze is hasonlította a két garnitúrát: „Nem volt lényeges különbség a két korszak két garnitúrájának mentális felkészítése között, mondhatom ezt a 29 évvel ezelőtti siker és a mostani kudarc közvetlen részeseként, átélőjeként. A játékosok tudásszintjét tekintve nincs lényeges különbség a három évtized távolságú két válogatottat összevetve, ez szent meggyőződésem. Az óriási különbség ellenben abban van, hogy az akkori csapatunk egy olyan játékrendszerben futballozott, amellyel meglepte egész Európát, így a világklasszis hollandokat is: középpályás letámadásunk, labdaszerzésünk bénítólag hatott az ellenfelekre. Akkor Európa átláthatóbb futballt játszott, erre jól reagált a mi agresszív stílusunk.”
Hozzátette: „Azóta megfordult a világ, immár a hollandok és a velük egy szinten játszók klubkultúrájában jellemző az agresszív stílus, mi lemaradtunk. Egervári Sándortól és stábjától nem várható el, hogy a másodosztályú orosz és német kluboktól néhány napra megkapott focistákat megfelelően felkészítse a topcsapatok szintjén. Ez megvalósíthatatlan. 29 éve Mezey György három hetekre szedte ki a klubjaikból a játékosokat, így volt lehetősége játékrendszert kialakítani, ma ez képtelenség.”
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás