A UPC meghökkentő ügyintézése

Mi nem szeretünk, Horst

[szorenyi.p] publikálva: 2012-04-04 06:06:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Fránya dolog a munka. Az ember kigondolja, elvégzi, aztán működik. Többnyire. Van amikor azonban nem. Mondjuk azért, mert valaki, valamiért hanyagul csinálta meg a dolgokat. Ráadásul ezt még elismerni sem hajlandó. A Világszám szerkesztősége a UPC-vel járt így.


Történt egy napfényes pénteken, hogy az egyik budai házban huss, elszállt az internet. Ilyenkor az ember gyorsan ellenőrizni, hogy mit húzott ki véletlenül a falból, lekapcsolta-e azt, amit sohasem szokott. Reménykedik saját képességeiben vagy inkább szerencséjében. Amikor pedig semmi okos sem jut az eszébe, akkor a szolgáltatójához fordul, néznek meg, hogy hol a bibi. A magát Horst Müller teleshoppos guruval reklámozó UPC-vel van (volt?) szerencsénk kapcsolatban állni. Ennek a szolgáltatónak a munkatársai valamilyen rejtélyes oknál fogva lehúzták a Világszám szerkesztőségének előfizetői csatlakozóját. Az internet azonnal elszállt, kollégáink pár perc tanakodás után rohannak ellenőrizni a kapcsolószekrényt, de a mindent tudó szerelők már sehol. Ez eddig még érthető, bár közel sem mondanánk azt, hogy rendben van a dolog. Babrálnak a saját szekrényükben, és utána nem ellenőrzik le a csatlakozókat, hogy mindenhol minden rendben van-e.

Bejelentjük a hibát, jelezvén, hogy látszódik a lehúzott csatlakozás, de ugye mi ezt nem dughatjuk vissza, elvégre a UPC dolgaihoz nem nyúlhatunk. Ekkor meghökkentő módon azt a választ kapjuk, hogy központi hiba történt, délutánra már minden rendben lesz. Nem lett. Újabb telefonok, ígérik hogy 3 nap múlva, hétfőn már tényleg szörfölhetünk (dolgozhatunk) kedvünkre. Semmi hatás. Hétfőn ismét telefonálás, újra a délutánt ígérik. Mondjuk, hogy nem kell agysebésznek lenni ahhoz, hogy egy kábelt visszadugjanak, de még órákig ragaszkodnak a központi hiba verzióhoz. Ezek után lassan mondjuk, hogy a UPC-ben is megértsék, itt van a hiba, a saját kapcsolószekrényükben, bár lassan a központra is gyanakszunk, ami az értelmi képességeket illeti.

Kedden aztán csoda történik, egész napos várakozás után, délután 16 óra és újra hasít az internet, a helyi hiba is elhárul. Kollégák rohannak le a kapcsolószekrényhez, még pont elkapják a szerelőt, aki kérdésünkre csak megerősítette, amit már pénteken is sulykoltunk az ügyfélszolgálatnak: a UPC-s kollégák hibája volt, a csatlakozónkat lehúzták, és rosszul dugták vissza pénteken. Mos ő kicserélte. 2 perces munka, 4 nap várakozás és újra hasítunk az információs szupersztrádán. Pedig hétfőn napközben 3 UPC szerelő autó is parkolt 200 méterre a szerkesztőségtől, de úgy látszik nem vették a fáradságot, hogy néhány perces kitérőt tegyenek a cigarettaszünetük kárára. Köszönjük!

Igazából értjük, hogy bonyolult dolog szerelőnek és ügyfélszolgálatosnak lenni. Valószínűleg a fizetésből sem érdemes Ferrarira spórolni, azonban egy kis empátiai és szakértelem nem ártana. Ennek a hiánya miatt ugyanis könnyen kártérítési per elé nézhetnek. A végén pedig senki sem fog sikoltozni, hogy szeretünk, Horst.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Szaggat? Nem! Nincs!

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
BKV - Így magyarázzák a jegyáremelést
Egy milliárd pluszra számítanak politikusok
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Vécébe kerül az olimpiai uszoda vize
Öt újítás a zöld olimpiáért

Itt jártunk: Miami

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Gyereklánnyal szexelt, három évet kapott

Szabolcsban történt, a kislány visszaszökött hozzá

2. A szarvasok párzása miatt lépni kellett

Korlátozzák a az erdőlátogatást a Mecsekben

3. Szexuális zaklatás - lemondták Domingót

Azt hitte, kölcsönös vonzalom volt

4. Öngyilkos lett az amerikai milliárdos

megrontás miatt volt előzetesben Jeffrey Epstein

5. A magyar úszó zaklatási ügyének részletei

Szexuális zaklatás miatt nem engedik haza Kenderesi Tamást

6. 21. századi mesevilág Budapesten

A cosplay-t aligha érti az, aki nem vesz részt benne

7. Így mondják külföldiek, hogy cipőfűző

Vicces videót csinált a Középsuli

8. Most megtudhatja az igazat a Sound világáról!

De mit jelent az, hogy veretés?

9. Később kezdik ma a szexet

De miért?

10. Életfogytiglant kaphat a szexguru

Szexrabszolgákat nevelt és kínált

Műsoraink
2019.09.12. 18:35 Világszám - Inforádió
Hongkong I.
2019.09.13. 10:05 Világszám - Inforádió
Hongkong II.
2019.09.14 10:35 Világszám - Inforádió
Hongkong I. ism.
Közösség
Nap lánya

Victoria ében angyala

Szófelhő / Archív
--