A Nap legyőzi a szelet Európában

Több mint 100 milliárd dollár zöldenergiára

[V.J.] publikálva: 2012-04-17 16:30:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A Nap legyőzte a szelet a környezetvédelmi beruházások terén Európában. Nálunk is egyre egyszerűbben lehet pályázati pénzekhez jutni.


A 100,2 milliárd dolláros európai zöld befektetés jelentősége azért kimagasló, mert egyébként 2011-ben az energiaipari beruházások a gazdasági válság hatására komolyan visszaestek. Mindennek fényében nyugodtan kijelenthetjük, hogy 2011 a napenergia éve volt. A megújuló energiaiparon belül ez azt is jelenti, hogy tavaly a napenergetikai befektetések egyértelműen az első helyre kerültek, megelőzve az eddig élen álló szélenergiát. Volt már példa ugyan arra, hogy a két technológia közül a napenergetika került ki győztesen, de ekkora különbség még soha nem mutatkozott a két szektor között. A 2011-ben megvalósult zöld beruházásokat tekintve Európa vitte el a pálmát, második helyen az Egyesült Államok, harmadik helyen pedig Kína áll.

 

Jelenleg Magyarországon végre több pályázat is elérhető, melyekkel gazdaságosan telepíthető napelemes rendszer. Külön öröm, hogy pályázhatnak magánszemélyek és társasházak. A családi házakon történő napelem felszerelésére lehet viszonylag egyszerűen támogatást nyerni. Erre a támogatásra az ország egész területéről lehet pályázni. A támogatás mértéke 30%-os alaptámogatás melyhez 10-20-30%-os bónusztámogatás is elnyerhető, tehát összesen 30-50 % támogatáshoz juthatnak a pályázók. A pályázat feltétele az épület energetikai tanúsítványa.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ez a bolt semmi hulladékot nem termel
Környezettudatos élelmiszerbolt nyílt Franciaországban
PÉNZTÁRCA
Tinédzserek hamis ötszázasa
Az iskolájuk büféjében buktak le
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Kevesebb repülő megy Törökországba
Sármellékről már nem indulnak járatok
RECIKLI
Elektromos járgánnyal a halottak között
A horvátok kímélik a környezetet a legszebb temetőjükben

Itt jártunk: USA

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Zaklatta, levágta hát a péniszét

Bosszú Indiában

2. Parlamenti szex a mosdóban

Okostelefonra vették a képviselői pásztorórát

3. Megfogta-e a püspök az énekesnő mellét?

Mutatjuk, mi történt

4. Csak ronda nőket meg pasikat mutathat a tévé?

Amikor túllépünk egy határon

5. Mi kell a nőnek?

Jól keresnek az elfoglalt üzletasszonyok partnerei

6. Steiner Kristóf érdekeset mondott a Pride-ról

Budapestre jön az Izraelben élő újságíró

7. Nem is voltam Trump szeretője

Ezt állítja a volt francia elnök felesége

8. Végre bocsánatot kért exétől Brad Pitt

Ezúttal Jennifer Aniston volt soron

9. Ilyen, amikor a nők üldözik a férfiakat

Szerepcserés videón mutatják meg

10. Szexszünet munkaidőben

Mindenki jól jár

Műsoraink
2019.01.25. 18:35 Világszám - Inforádió
Las Vegas 1.
2019.01.26. 10:05 Világszám - Inforádió
Las Vegas 2.
2019.01.27. 10:35 Világszám - Inforádió
Las Vegas 1. ism.
Közösség
Nap lánya

A terminátor lánya

Szófelhő / Archív
--