A magyar konyha hete Kárpátalján

Turistákat vonz a kulinária

[Kail] publikálva: 2018-02-07 17:33:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Ünnepélyesen megnyitotta Grezsa István kormánybiztos szerdán Beregszászon a VI. Magyar Konyha Hete rendezvényt, amelynek keretében február 8. és 11. között Kárpátalján közel 25, túlnyomórészt magyar étterem kedvezményes áron kínálja ételeit a vendégeknek.


A magyar kormány támogatásával Kárpátalján hatodik alkalommal szervezett magyar konyha hetének megnyitóján Grezsa István, a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa - mint az MTI-nek telefonon nyilatkozva elmondta - azt hangsúlyozta, hogy a világban tartott hasonló rendezvények is bizonyítják, hogy a terített asztal komoly nemzetmegtartó erő. Nincs ez másként Kárpátalján sem, ahol a magyar konyha hetének - tette hozzá - még nagyobb a jelentősége, mert három éve a térségből az ukrán válság következtében szinte eltűntek az anyaországi és a belföldi turisták, ám mostanra ismét fellendülőben van a térségben az idegenforgalom, Magyarországról is egyre több diák- és nyugdíjas csoport látogat Kárpátaljára a magyar kormány és a Rákóczi Szövetség támogatásával. A térség vonzerejét nagyban növelik a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Társaság (KMTT) által szervezett gasztronómiai fesztiválok, s nem utolsósorban a minden év elején tartott magyar konyha hete - jegyezte meg.

A kormánybiztos azt is elmondta, hogy az idegenforgalom fejlesztéséhez nem elegendő a kiváló vendéglátás, hiszen a megfelelő infrastruktúra mellett elengedhetetlen a tiszta, gondozott környezet. A magyar kormány ezért jelentős támogatást nyújt Kárpátalján a tiszta környezet megteremtéséhez, a többi között a hulladékgyűjtés megszervezéséhez, a magyar vonatkozású idegenforgalmi látványosságok környékének gondozásához, az emlékhelyek feliratozásához - emelte ki.

A KMTT a magyar konyha hetének ötletét a Magyarországon évente tartott "torkos csütörtök" programból merítette. Ezúttal az akcióhoz csatlakozott éttermek a megye magyarok által is lakott négy járásában február 8-án az előre meghirdetett ételekre 50 százalékos, a többi napon 25 százalékos kedvezménnyel várják a vendégeket. A rendezvény céljai közé tartozik a figyelem felkeltése a korábbi nemzedékek által készített ételek és a magyar gasztronómia értékei iránt.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Vírusmentes buszokban kelhetünk útra újra
Megmutatjuk, hogy csinálják!
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Futás a szerencséért Japánban
Ha ezt megnyered, főnyeremény lesz 2017
RECIKLI
Ki a legsikeresebb nő?
Ez a teszt minden titkodat feltárja

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--