A kutyák már tutira elbukták a foci vébét

A felkészülésnek áldozatai is vannak Oroszországban

[Kail] publikálva: 2018-06-13 16:50:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Holnap indul a foci vébé és Oroszország azóta, hogy a Téli Palota tisztázatlan körülmények között elesett, még nem látott akkora készültséget, mint amekkora most van. Ez a kutyákra is vonatkozik - írja a Sport Mindig portál.


Mármint a kutyák oly módon teszik meg az előkészületeket – lévén, hogy sem a játékban, sem a szurkolásban nem szokásuk részt venni – hogy vagy menekülnek, vagy elhunynak a gyepmesterek kezei között. Ugyanis a mérkőzéseknek helyet adó városokban megkezdődött a kóbor ebek ipari méretű lemészárlása.

Persze nem csak az, kitakarítják az utcákat, lefestik a kopott épületeket, elköltöztetik a hajléktalanokat is – de a kóbor kutyákat bizony kíméletlenül kiirtják. Emiatt természetesen óriási a felháborodás Oroszországban, több híres orosz színész is felszólalt az ügy ellen, egy petíciót pedig 1,8 millióan alá is írtak, de a kóbor állatok – többségében kutyák – befogása és elpusztítása nem áll meg. Részben azért sem, mert az állatbefogás jövedelmező üzlet Oroszországban, Jekatyerinburg például csak 2017 decemberében közel 150 millió forintnak megfelelő összeget fizetett egy cégnek, hogy fogjon be 4500 kutyát. A városok által leginkább állami cégeknek osztott szerződések egyébként darabszámra fizetnek a befogott, majd elaltatott állatok után.

A gyakorlat nem új keletű arafelé, Szocsiban, a 2014-es téli olimpia előtt is gondot okoztak a kóbor kutyák, amelyek többségét a helyszínen, mérges nyilakkal ölték meg, majd gyűjtötték be.

A hatóságok természetesen tagadják, hogy megölnék a kóbor állatokat: azt állítják, hogy menhelyekre viszik őket, a világbajnokság végéig. Hát, Vlagyimir Burmatov, a Duma tagja meglátogatott Jekatyerinburgban egy ilyen menhelyet és borzadva távozott: de különben is, mindenki tudja, hogy az intézmények vezetői minden halott állat után fejpénzt kapnak.

Hát kérem. Az érintett városokban – a Guardian becslése szerint – összesen olyan kétmillió kóbor kutya él. Azok okozhatnak ugyan gondot a szurkolóknak, tagadhatatlan, de a kiirtásuk nem old meg semmit. Ellenben elborzasztja az állatbarát játékosokat és szurkolókat.

Lionel Messi például nagyon szereti a kutyáját, gyakran fényképezik is vele.

Nem tudom, ezt a világbajnokságot mennyire fogja szeretni.

Forrás: sportmindig.hu

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Rendkívüli kánikula Spanyolországban
Gondokat okoz a hőhullám
PÉNZTÁRCA
Jól kell bánni a pénzzel
Az OTP Fáy András Alapítvány sikere Nyíregyházán
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
A romtemplom, amit látni kell!
Az egyik legszebb középkori műemlékünk Zsámbékon
RECIKLI
Méh virágporral a borostyánban
Százmillió éve kerültek a gyantába

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--