A keleti nyitás a Wizz Airnak is tetszik

Bakuba repül a magyar fapados

[szorenyi.p] publikálva: 2013-04-11 16:30:00 | Nyomtatásprint

hírkép

MTI Fotó: Mohai Balázs

A Wizz Air június 17-én indítja el Budapest és Baku közötti új járatát, a gépek hetente kétszer közlekednek majd, és a várakozások szerint az első évben 30 ezer utast szállítanak - jelentette be Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója.


Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára hangsúlyozta, hogy a Budapest-Baku járat indítása a keleti nyitás újabb sikere, és a közvetlen légikapcsolat elősegíti a két ország közötti gazdasági kapcsolatok további fejlődését.

Szijjártó Péter elmondta, hogy április 7-én megkötötték a magyar-azeri légügyi megállapodást, így adott a jogi alapja az új járat közlekedtetésének. Megjegyezte: folynak a légügyi tárgyalások az Európai Unió és Azerbajdzsán között, így a két ország közötti légügyi egyezmény az unióval történő megállapodásig él.

Az államtitkár kitért arra, hogy a Wizz Air keleti fejlesztési törekvései egybeesnek a kormány keleti nyitás stratégiájával. A kormány a Magyar Turizmus Zrt. és a Wizz Air egyeztet arról, hogy a légitársaság milyen szerepet töltsön be Magyarország népszerűsítésében.

Váradi József hangsúlyozta, hogy Wizz Air 34 desztinációt kínáló budapesti hálózata kaput nyit az azeri utasoknak Európába. Az új útvonal mindkét irányban erősíti a turizmust, valamint fontos infrastruktúrát létesít a Magyarország és Azerbajdzsán közötti kereskedelmi és üzleti kapcsolatok számára.

Kérdésre válaszolva Szijjártó Péter elmondta, hogy április 22-én, Moszkvában a magyar kereskedőház nyitása kapcsán tárgyal a magyar-orosz vegyes bizottság orosz társelnökével is. A megbeszélésen szorgalmazni fogja, hogy az orosz légügyi hatóságok tegyenek lépéseket a két ország közötti közvetlen légi összeköttetés megteremtéséért.

A Wizz Air vezérigazgatója újságírói kérdésre közölte: sajtóban megjelent spekulációnak tartja, hogy orosz leányvállalatot hoznának létre.

Elmondta azt is: keleti járataik pozitív eredményt hoznak, és a bakui járatot is a pénzügyi teljesítmény alapján értékelik.

A magyar fapados légitársaság április eljén jelentette be, hogy Dubajba is indít járatokat. A 6 órás úthoz közepes gépeket használ majd, azaz viszonlyag szűk lesz a hely ezeken a repülőkön.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Reggel már volt egy nagy zuhé Budapesten
Mára is felhőszakadások várhatók
PÉNZTÁRCA
Geofúzió
Izgalmas kérdésekről egy új hangoskönyvben
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Hulladék farmerből egyedi divat
Különleges ötletek az Európai Hulladékcsökkentési Héten

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--