80 milliárdos kínai megaberuházás Budapesten

Ősszel dönthetnek a Ferihegyre vezető vasútról

[szorenyi.p] publikálva: 2012-06-26 10:04:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A kínaiak Mekkában is építkeztek már

Csak megépülne a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre közlekedő gyorsvasút. A China Railway Construction Corporation építőipari cég mérnökei dolgoznak a projekten. A kormány ősszel dönthet a beruházásról, amely 40-80 milliárd forintba kerülhet.


A vasútra két elképzelés van. Az egyik szerint a meglévő nyomvonalak felhasználásával, a szükséges reptéri leágazások kiépítésével, valamint a repülőtér 1-es és 2-es terminál közötti új vágányok kialakításával, mintegy 40 milliárd forintos beruházással épülhetne meg a budapesti centrum és a repülőtér gyorsvasúti összeköttetése. Az egy nyomvonalú pálya és a Kőbánya-Kispestnél kialakítandó vonatkeresztezés miatt 30 perces követési távolsággal indulhatnának a járatok. A Keleti pályaudvarról mintegy 18,5 kilométer, a Nyugatiból 22 kilométer lenne a teljes pályaszakasz. A Nyugati pályaudvarral történő összekötésnél azonban alagutat kellene fúrni a repülőtér alatt, amely jelentősen drágítaná a beruházást - közölte a MÁV Zrt.



A MÁV számítása szerint a kormány-döntést követően a tervezés várhatóan egy évet vehet igénybe.



Egy másik - a MÁV szerint XXI. századi -, és a preferáltabb megoldás szerint a Keleti pályaudvarról a jelenlegi pályaszakaszoktól elválasztott, külön két vágányon újat építenének Kőbánya-Kispest, 1-es terminál, 2-es terminál megállókkal. A kétvágányú pálya 15-20 perces követési időt tesz lehetővé, amely jobban megfelel a nemzetközi gyakorlatnak. A teljes menetidő 20 perc lenne fővároson belüli 80 km/órás, városhatáron kívül 120 km/órás sebességgel számolva.

Ezzel a konstrukcióval három metrómegállóhoz lenne közvetlen csatlakozása a gyorsvasútnak. A 2-es és az épülő 4-es metróra a Keleti pályaudvarnál, míg a 3-as metróra Kőbánya-Kispesten lehetne átszállni. Az új nyomvonalak jelenleg állami tulajdonú, MÁV kezelésben álló területéken épülnének ki, ezért nem járna időveszteséget okozó kisajátításokkal. Az utóbbi konstrukció, amely hosszú távra oldaná meg a gyorsvasúti összeköttetést, mintegy kétszer akkora összegből lenne megvalósítható.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Ez a bolt semmi hulladékot nem termel
Környezettudatos élelmiszerbolt nyílt Franciaországban
PÉNZTÁRCA
Ha elfelejti, pórul jár!
Fontos banki határidő jön
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
A thai horror múzeumok a legélethűbbek
Nem veszélytelen kipróbálni őket
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--