8 hónap börtön egy volt miniszterelnöknek

Korrupcióért ítélték el

[seifert.p] publikálva: 2015-05-25 10:58:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A jeruzsálemi körzeti bíróság újabb nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Ehud Olmert volt miniszterelnököt a Talansky-ügyben. Az ügyészség legalább egy év elzárást kért, mert Olmert összesen több tízezer dollárt tartalmazó borítékokat fogadott el Morris Talansky gazdag amerikai üzletembertől, majd a pénzt részben saját céljaira költötte el, de a bíróság végül csak nyolc hónap letöltendő és nyolc hónap feltételes börtönnel sújtotta.


A vád szerint a volt kormányfő az összeg egy részét saját és családja kiadásaira, és nem politikai célokra használta fel, noha politikai támogatásra, választási költségeire kérte a pénzt.



Enyhítő körülmény a vádlottnak az ország javára végzett tevékenysége.



Ehud Olmertet korábban már hat év börtönre és egymillió sékel (hetvenmillió forint) bírságra ítélték a „Holyland-ügyben”, mert jeruzsálemi polgármestereként és gazdasági miniszterként csúszópénzeket fogadott el a Holyland nevű lakópark építtetőitől.

A hétfői ítélet is megállapított százezer sékel bírságot (hétmillió forintot) és a börtönben eltöltendő idő hozzáadódik a korábbihoz. A Talansky-ügy érdekessége, hogy 2012 júliusában még felmentették a volt kormányfőt, mert nem sikerült rábizonyítani, hogy a politikai célokra kapott pénzt magáncélokra költötte.

Tavaly azonban egykori titkárnője vádalkut kötött az ügyészséggel, és hangfelvételeket adott át a hatóságoknak Olmerttel folytatott beszélgetéseiről, amelyekből egyértelműen kiderült, hogy sikkasztott. Ezért elrendelték az ügy újratárgyalását, és hétfőn elmarasztaló ítélettel sújtották a volt politikust.

Jákov Caban bíró indoklásában előadta, hogy „már az bűn önmagában, ha egy közszereplő, a kormány egyik minisztere egy titkos alap számára készpénzt kap dollárban, azt saját céljaira használja fel és senkinek nem ad róla számot”.

Olmert ügyvédei bejelentették, hogy fellebbeznek, ahogy az előző Holyland-ügyben is tették. Ehud Olmert jelenleg szabadlábon védekezik, a magasabb szintű bíróságokhoz benyújtott fellebbezéseinek elbírálásárára vár.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Már így is eljuthatunk a reptérre
Ingyen transzfer a parkolóból
PÉNZTÁRCA
Jelzáloglevelek 100 milliárdért
Mérföldkő a tőkepiacon
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Újra látogatható a Szent Sír templom
El a kezekkel a relikviáktól
RECIKLI
Ezek szemét dolgok
Hulladékcsökkentési hét kezdődik

Itt jártunk: Dánia

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

2. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

3. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

4. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

5. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

6. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

7. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

8. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

9. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

10. Medve kergetett egy síelőt Erdélyben - videó

Gyorsan vágott az esze

Műsoraink
2022.01.14. 18:35 Világszám - Inforádió
Kuba I.
2022.01.15. 10:05 Világszám - Inforádió
Kuba II.
2022.01.16. 10:35 Világszám - Inforádió
Kuba I. ism.
Közösség
Nap lánya

Djangoné elszabadul

Szófelhő / Archív
--