703 éve gyilkolták meg a királyt

Hanbsburg Albertnek felesége állított emléket

[szorenyi.p] publikálva: 2011-03-19 23:03:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A meggyilkolt király felesége, Görz-Tiroli Erzsébet királyné 1311. szeptember 29-én Bécsben, fiaival közösen állította ki a Königsfelden kolostor alapítólevelét. A 700 éves múltra visszatekintő kolostor idén újjá éled, és üvegműves, valamint fény- és táncművészeti produkciók helyszínéül szolgál majd.


A Paradicsom kapuja - így hívják azt az ünnepségsorozatot, amelye áprilisban indul. A világ minden tájáról érkeznek vendégek, hogy megcsodálják a Königsfelden kolostor üvegablakait. Kezdésnek április 16-án és 17-én este Gerry Hofstetter svájci képzőművész mennyei fénybe öltözteti a Königsfelden kolostort.



Ez a Habsburg Albert nem volt magyar király.



Túlvilági táncelőadásban lehet részük azoknak, akik május 20. és június 19. között keresik fel a Königsfelden kolostort. A Brigitta Luisa Merki művészeit vezetésével működő Flamencos en route táncegyüttes ugyanis ekkor adja elő zenei és táncprodukcióját.

Görz-Tiroli Erzsébet királyné, a meggyilkolt Habsburg Albert király özvegye 1311. szeptember 29-én állította ki fiaival közösen a kolostor alapítólevelét. A király emlékére építtetett kolostor arra volt hivatott, hogy a király lelki üdvéért imádkozzanak benne, és ily módon egyengessék útját a mennyország felé. Az audiovizuális idegenvezetésnek köszönhetően május 8-tól a vendégek közelebbről is megismerkedhetnek a kolostor történetével.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Egyre többen fektetnek ingatlanba a világon
Jakarta és Tokió a legkedveltebb
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Berlin új arca
Múzeumokkal teli a német főváros
RECIKLI
Csoda a Notre Dame-ban
Ott vannak az Operaház és a Louis Vuitton tetején is

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--