40 év után fejezte be tanulmányait

Az örök diák 63 szemesztert tanult az egyetemen

[j.protic] publikálva: 2012-10-21 10:53:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A kölni Dóm

A 61 éves Werner Kahmann csaknem egész életében főiskolai hallgató volt. 63 szemeszter után azonban végre megkapta diplomáját, és mérnöki titulusát a Kölni Egyetemen- adja hírül a bumm.sk portál.

 


A német férfi 1973-ban kezdett tanulni az egyetemen, közel 40 év kellett a befejezéséhez. „68 vizsgát tettem le összesen, holott csak 35-öt kellett volna” – mondta Kahmann. Elmondása szerint azért tartottak eddig tanulmányai, mert rossz helyen lakott. „Ha Kölnbe költöztem volna, egyszerűen befejeztem volna az iskolát. Seigburgban volt azonban a fociszövetségem, a tekecsapatom és az akkori barátnőm is, így mindig ingáztam” – mondta.

Először lábtörése miatt szakította meg egyetemi tanulmányait, majd lánya született, és 1984-ben újra felfüggesztette a tanulást. 2004-ben bevezették Németországban a fizetős felsőoktatást, így harmadszor is abbahagyta. 2011-ben azonban újra ingyenes lett a főiskola, így visszatért, és idén véglegesen is elhagyta az iskolát, ezúttal azonban már diplomával.

Elmondása szerint ismét fizetnie kell majd a tömegközlekedésért, és az állatkertbe sem vehet féláron jegyet. „Ez a tanulmányaim befejezésének hátránya” – mondta.

 

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Román cirkuszi oroszlánok Veresegyházon
Romániában betiltották egy ilyen mutatványokat
PÉNZTÁRCA
26-nak annyi pénze van, mint a fél világnak
És az olló egyre csak nyílik
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Vigyázzon, mit beszél a lisszaboni villamoson
Új útikönyv a portugál fővárosról és környékéről
RECIKLI
Lakjon Amerika első plázájában!
Loftlakások kezdőknek

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--