150 ezret spórolhatsz a villanyszámládon

Versenyeztesd meg az áramszolgáltatódat!

[szorenyi.p] publikálva: 2012-10-21 08:22:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. szerint egy jó szolgáltatóváltással akár 8-10 százalékot faraghatnak áramkiadásaikon a kisebb cégek is. A cég becslése szerint az idén már 15-17 ezerre tehető a váltást tervező cégek száma, míg tavaly 8-10 ezer cég váltotta le szolgáltatóját, vagy módosította szerződését.


Némi utánajárással akár 8-10 százalékkal is csökkenthetik az áramkiadásaikat a kis- és közepes vállalkozások. Ehhez nem kell mást tenniük, csak megversenyeztetni a kereskedőket - hívja fel a figyelmet Kis Gergely, az Alteo kereskedelmi igazgatója.

A szakember szerint éves szinten 100-150 ezer forintot még egy évi 80-100 ezer kilowattóra áramot fogyasztó kkv is foghat villamosenergia-kiadásain. Pár évvel ezelőtt sok vállalkozás legyintett évi 100 ezer forint megspórolására, az idén viszont már egy ekkora megtakarítás is elég vonzó a vállalkozásoknak, hogy vállalják a szolgáltatóváltást.

Kis Gergely felhívja a figyelmet, hogy a váltás során először is időben kell lépni, mert a kereskedőknek előre le kell kötniük a szükséges árammennyiségeket. Az ajánlatot adó cégeket le kell ellenőrizni: az engedélyek meglétének a Magyar Energia Hivatal honlapján lehet utánanézni. A szolgáltatók versenyeztetésekor a jelenlegi szolgáltatótól is lehet kérni új ajánlatot - jegyezte meg.

A fogyasztási görbe alapján sokkal jobb ajánlatokat is lehet kapni, ez kérhető a jelenlegi szolgáltatótól, vagy a területileg illetékes elosztóhálózati engedélyestől - tanácsolja a szakember.

Kis Gergely szerint megfelelő intézkedésekkel és minimális beruházással akár további 5-10-15 százalékkal is csökkenthető az áramszámla, a megoldások megtalálásában a kiválasztott energetikai partnerek általában készségesen segítenek.

Az Alteo 2008 márciusában kezdte működését, árbevétele 2011-ben 4,86 milliárd forint volt. Érdekeltségi körébe tartozik egyebek közt a győri és a soproni fűtőerőmű, valamint több, megújuló energiát hasznosító kiserőmű is. A társaság részvényei 2010. október 11-én jelentek meg a Budapesti Értéktőzsdén.

 

 

 

 

 

Előző

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Esztergom tényleg csődbe ment

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Árvízvédelmi készültség a Dunán
A víz valószínűleg nem önti el a rakpartokat Budapestnél
PÉNZTÁRCA
Oktatóközpontot hoz létre a Fáy Alapítvány
Pénzről jó hangulatban - tabuk nélkül
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Így választunk mi, magyarok
Mi fontos, amikor eldöntjük, hova utazunk?
RECIKLI
Szemét támadja Pekinget
18 ezer tonna szemét a kínai fővárosban

Itt jártunk: Mexikó

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Vád alatt a pedofil milliárdos börtönőrei

Bill Clinton női ruhában

2. Minden, ami vagina

Új múzeum nyílt Londonban

3. Ő a legszexibb pasi az idén

Legalábbis a People magazin szerint

4. Napóleon-szakértő volt, szeretőt gyilkolt

Egy fiatal lány testrészei voltak a hátizsákjában

5. Újabb erőszakolási vád Polanski ellen

Az eset állítólag 44 évvel ezelőtt történt

6. Beosztottal randizott a nagyfőnök, kirúgták

A hatalmas üzleti siker sem védte meg

7. Lekapcsolták a pedofil oldalt a dark weben

Több száz gyanúsított van

8. 4500 dollárért kelt el Eva Braun bugyija

A legabszurdabb 2. világháborús árverési tárgy

9. Gyereklánnyal szexelt, három évet kapott

Szabolcsban történt, a kislány visszaszökött hozzá

10. A szarvasok párzása miatt lépni kellett

Korlátozzák a az erdőlátogatást a Mecsekben

Műsoraink
2019.11.15 18:35 Világszám - Inforádió
Mexikó I.
2019.11.16 10:05 Világszám - Inforádió
Mexikó II.
2019.11.17. 10:35 Világszám - Inforádió
Mexikó I. ism.
Közösség
Nap lánya

Dorina igazi vadóc nagy tervekkel

Szófelhő / Archív
--